17.fejezet - Az álom

Egy varázslatos mező közepén álltam, ahol minden apró fűszál, a milliárdnyi pipacs, a területet jótékonyan körülölelő fák, az ég, de még a levegő is valószerűtlenül káprázatos színekben fürdött. A nap barátságosan simogatta a bőröm, és én ábrándos mosollyal fordítottam felé az arcom. Olyan béke költözött a lelkembe, amelyet még soha ezelőtt nem tapasztaltam. Harmóniában voltam a természettel, mintha a része lettem volna. És harmóniában voltam magammal.

Egy ideig csak álltam, és magamba szívtam a temérdek bódító illatot, ami körülvett, majd egy hirtelen ösztönnek engedelmeskedve egyszerűen hagytam, hogy a testem, mint egy lassított felvételen, hátrahajoljon, és puhán az elképesztően zöld és selymes fűbe hulljon. Fehér alapon színes virágmintás, mell alatt húzott szabású romantikus, térdig érő ujjatlan ruhát viseltem, amely a mozdulat következtében fellebbent, és egészen felcsúszott a combomon. A fejem alá tettem a karom, és behunytam a szemem.

Valamiféle olyan fokozhatatlan elégedettség töltött el, ami szüntelen mosolygásra késztetett. Minden olyan fényes, meleg, és hívogató volt körülöttem! Egyetlen dolog hiányzott csupán, de egy percig sem aggódtam, hogy ez így marad. Tudtam, hogy mindenem megvan. És igazam is volt. Apró, finom érintést éreztem az arcomon, mintha csak egy gyengéd szellő cirógatott volna, és azonnal tudtam, hogy ezzel az érintéssel lett igazán teljes az idill. Most lett minden tökéletes. Az idők végezetéig így tudtam volna maradni.

A simogató érzés őrjítő lassúsággal haladt lefelé a nyakamon, végig a vállamon, a karomon, aztán a hasamra ért, végül végigcirógatta meztelen combomat. A nyomában égető forróságot hagyott, amely felkeltette érzékeimet. Kéjesen kinyújtóztam, és még szélesebb mosolyra húztam a szám, de a szemeimet továbbra sem akartam kinyitni.

- Em… - jutott el a fülemig a hangja, az a bársonyos, bizsergető hang, amely egy, a számomra mindennél kedvesebb emberhez tartozott.

- Rob… - suttogtam vágyakozva, és a hang irányába nyújtottam a kezem.

- Itt vagyok, kicsim…

Végre elértem őt. Az arcára simult a tenyerem, és az ujjaimmal gyengéden kitapogattam a vonásait, körülrajzoltam az ajka ívét. Lágy csókot lehelt az ujjamra, az ő keze pedig eközben továbbra is a combomon időzött. Lassú mozdulatokkal fel-alá cirógatta, módszeresen egyre inkább megemelve a pulzusomat. Szaporábban kezdtem szedni a levegőt. Elárasztott a vágy iránta. A szemeim továbbra is lehunyva tartottam, bár ha akartam volna, sem lettem volna képes kinyitni. Mintha leragadtak volna a szemhéjaim. Nem mintha sokat számított volna. Így is minden egyes porcikámmal tudatában voltam Rob jelenlétének, és úgy sóvárogtam utána, mint a szomjazó vándor egy korty vízért.

- Rob… - leheltem újra a nevét, és a tarkójára csúsztattam a kezem. Vágyakozva túrtam a hajába, és mohón magamhoz húztam a fejét. Olyan csókban forrtunk össze, ami minden sejtemet megbolygatta, és őrült táncra késztette. Annyira jól ismertem már az ajkát, és mégis minden egyes csókja új, addig ismeretlen érzéseket ébresztett bennem! Most éppen fékezhetetlen vágyat a beteljesülés iránt, aziránt, hogy végre teljesen az övé legyek, és ő az enyém. Nyoma sem volt bennem ellenérzésnek. Úgy akartam őt, ahogy még semmi mást korábban. Feltétel nélkül, és örökké.

Lihegve magamra húztam őt, és Rob készségesen engedett a mozdulataimnak. Vaktában kitapogattam az ingét, és türelmetlenül lecibáltam róla, ő pedig a nyakam csókolgatta, és a keze vándorútra indult a testemen. A derekamra csúszott a tenyere, aztán lejjebb a combomra. A ruhám szegélye alá nyúlt, és határozottan feltolta, aztán segített minél gyorsabban megszabadulni tőle. Szorosan összesimultunk, egészen mámorító volt érezni, ahogy a meztelen bőrünk összeért. Mintha sistergett volna köztünk a levegő, egyszeriben perzselő forróságot éreztem. Rob a térdhajlatomba nyúlt, és felhúzta a lábamat. Azonnal a dereka köré kulcsoltam, és úgy szorítottam, mintha többé nem akarnám elengedni. Mindketten reszkettünk a szenvedélytől, és a mozdulataink egyre sürgetőbbé váltak. Rob felnyögött, amikor hívogatón még közelebb vontam magamhoz, aztán a következő pillanatban elkínzott sóhajjal a vállamra borult. Nem mozdult. Nem értettem, mi történt vele. A felindultságtól nehezen koncentráltam, de azért sikerül egy kicsit összeszednem magam.

- Rob? - nyögtem ki.

Lassan felemelte a fejét, és éreztem, hogy rám nézett.

- Emma, térj magadhoz…

- Mi? - értetlenkedtem. Hiszen magamnál vagyok! Sosem voltam éberebb, mint itt a mezőn. Sosem éreztem még ennél tisztábban semmit.

- Emma, nyisd ki a szemed. Térj magadhoz… - ismételte szelíd hangon, és megsimogatta az arcom. Ebben a pillanatban kitisztult a fejem. Itt valami nem stimmel. Erőlködtem, hogy felemeljem a szemhéjamat, mire a mező, minden egyes részletével, és a bennem keltett erős érzéseivel együtt, kezdett a távolba veszni. Mint egy álom, amikor az ébredés határára érünk. Álom???

És valóban. Amikor végül nyitott szemmel rácsodálkoztam a környezetemre, elképedten láttam, hogy a szállodai szobában vagyok, ahol Robbal töltöttem az utóbbi néhány éjszakát. Persze az ágyat kizárólag alvásra használtuk. Eddig.

Meglepetten ültem fel az ágyban, és a homlokomat dörzsölgettem. Rob mellettem ült az ágy szélén, és félrebillentett fejjel aggódva figyelt. Fokozatosan kitisztult a fejem. Ó, hát persze! Ma nem dolgoztunk, végeztünk az itteni munkával. Robbal az egész napot a Louis Armstrong parkban töltöttük, aztán amikor délután visszaértünk ide, szinte azonnal kidőltem, és elaludtam. Most meg már talán éjszaka lehet, mert odakint sötét van.

Összezavarodva néztem Robot. Nagyon gondterhelten volt az arca. A külseje a szokásosnál is ziláltabb volt. Mint aki épp egy kiadós szeretkezésen van túl. Uhh… szeretkezésen? Létezik, hogy nem álmodtam? Rob félmeztelen volt, csupán a kigombolt nadrágja volt rajta, és a földön heverő hanyagul odavetett ing is csak alátámasztotta a feltevésemet.

Tágra nyílt szemmel meredtem rá, ő meg szenvedő képet vágott, és sokatmondó pillantással bólintott felém.

- Uhmm… talán… - motyogta. -… valamit magadra vehetnél.

Zavartan néztem magamra, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy egy bugyin kívül semmit nem viselek. Automatikusan magam elé húztam a takarót, nem mintha értelme lett volna, de utána már nem éreztem magam annyira hülyén.

- Oh… mi… - kezdtem bele rekedten, de csak nem jött a szó a számra. - Mi most…?

- Nem! - válaszolt azonnal Rob, és közelebb húzódott. - Nem történt semmi.

- Oh… - sóhajtottam fel, de még én is éreztem, hogy inkább csalódott voltam, mint elégedett.

- Nem mintha nem álltunk volna közel hozzá. - tette hozzá gyorsan, látva az arcomat. - Csak hát…

- Igen?

- Nem sokon múlt… De nem lett volna túl jó ötlet, tekintve, hogy nem voltál magadnál. - magyarázta.

- De igen!- reagáltam hevesen. - Tudtam, hogy veled vagyok, tudtam, hogy mit teszünk… és én… akartam… - sütöttem le a szemem, és magam sem értettem, miért szégyenkezem, hiszen felnőtt emberek vagyunk, ráadásul hetek óta együtt járunk, sőt, napok óta együtt alszunk.

- Nem, nem tudtad, mit teszel. Álmodtál. Melléd bújtam, hogy felébresszelek, és szerintem beleálmodtál az álmodba. De amit abban akartál, az nem a valóság.

- Te ezt meg honnan tudod? - ellenkeztem. - Nem voltál ott… Mármint igazából.

Rob erre elnevette magát, és kénytelen voltam belátni, hogy ez ostobán hangzott.

- Oké, nem fogalmaztam jól. Talán csak álom volt, és te a része voltál, de amit csináltunk...

- Tudod mit, ne menjünk bele. - vágott közbe Rob, mire elhallgattam. Úgy láttam, feszült volt. Óvatosan megérintettem a vállát. Felém fordult.

- Akartam. - mondtam ki határozottan. - Akarom. És nem az álmom miatt. Hanem mert veled vagyok. És ezen nem változtat semmi. Tudom, hogy nem igazán került ez szóba eddig, de azt szeretném, hogy tudd, igenis akarlak téged, minden értelemben. Vannak érzéseim, vágyaim, ne hidd, hogy nem vonzol fizikailag. Hiszen itt fekszem melletted éjjelente! Azt hiszed, nem gondolok minden percben arra, hogy végre veled legyek?

Rob szorosan mellém ült, és átölelte a vállam. Egy puszit nyomott a vállgödrömbe, aztán az arcomra.

- Tudom, hogy így van. - mormolta a fülembe, és megborzongtam. - Érzem mindig, amikor hozzám simulsz. És én is akarlak, annyira akarlak, hogy el sem tudod képzelni, miken megyek keresztül! - nevetett fel reszelős hangon, ami elárulta a felindultságát. - Mióta ismerlek, annyi hideg zuhanyban volt részem, amennyi másnak egy élet alatt sem jut! Minden perc kísértés, amit a közeledben töltök.

- Akkor mi volt a baj? - kérdeztem lemondóan.

- Nem állsz készen rá. Tudom, hogy így van. - tette hozzá, amikor látta, hogy szólásra nyitom a számat. - Érzem, hogy szeretnél velem lenni, de azt is érzem, hogy te nem az a fajta vagy, aki ilyen hamar lefekszik valakivel. Nem akarom, hogy csak azért szeretkezz velem, mert azt hiszed, ezt várom tőled. Annál sokkal többet jelentesz nekem. Igen, az előbb kis híja volt, hogy lefeküdjünk, de nem akartam, hogy amikor észhez térsz, megbánd, és ráadásul még magadat is hibáztasd ezért. Ha az enyém leszel, akkor teljesen magadnál kell lenned, és a szemembe kell mondanod, hogy velem akarsz lenni.

- Mi szükség van erre?

- Hát nem nyilvánvaló? - nevetett fel ismét. - Nem tudsz nekem hazudni. Ha a szavaiddal úgy is van, de a szemed mindent elárul nekem, nem emlékszel?

- Jah, tényleg. - fintorodtam el. - Emlékszem. Azért ez nem jó, hogy így olvasol bennem. - jelentettem ki.

- Miért?

- Mert így még azt sem hazudhatom, hogy ebben a farmerben nem tetszel. Pedig ha elhinnéd nekem, biztosan rögtön ledobnád magadról, és inkább bebújnál mellém, hogy ne árválkodjak itt egyedül. - vágtam rá. Úgy éreztem, muszáj kicsit oldanom a feszültséget, és bepróbálkoztam némi humorral. Bejött. Rob kaján vigyorral döntött hátra az ágyon, és fölém hajolt.

- Szóval nem jön be a nacim?

- Neeem - nyújtottam ki rá a nyelvem.

- Csak nem nagy benne a fenekem? - érdeklődött nőiesre változatott hangon, és kitekeredve szemlélgetni kezdte a hátsóját.

- De igen. És vaskosnak tűnik benne a combod.

- Igazán??? Nahát akkor ezen segítünk. - Úgy rángatta le a nadrágját, hogy nem szállt le rólam, én pedig szinte gurultam a nevetéstől, mert elég idétlen látványt nyújtott, ahogy próbált egyszerre lefogni engem, és letolni a gatyáját. Persze simán ki tudtam volna szabadulni, de inkább belementem a játékba. Amikor végül teljesítette a nagy feladatot, elégedetten bújt be a takaró alá, és azonnal magához vont. A mellkasára hajtottam a fejem, és a mellét simogattam, miközben ő a hajamat tekergette az ujjára. Néhány percig csak így feküdtünk némán, aztán Rob megszólalt.

- Szóval?

- Hmm… igen? - mormogtam, mert közel álltam hozzá, hogy ismét elaludjak.

- Megígéred, hogy nyíltan közlöd velem, ha biztos leszel benne, hogy az enyém akarsz lenni?

Leállhattam volna vitatkozni vele, hogy már most is biztos vagyok benne, de tudtam, hogy úgysem hinné el, ezért ehelyett csak felemeltem a fejem, és a szemébe nézve bólintottam.

- Megígérem.

- Helyes. - vigyorodott el. - Nem sürgetni akarlak, de remélem nem kell sokáig várnom, mert megöl az a rengeteg hideg víz - kacsintott rám huncutul, és elnevettem magam. - Örülök, hogy ilyen viccesnek találod. Majd nem lesz az, ha téged is benyomlak a víz alá. Meztelenül…hm… Nem is lenne rossz - csillogtak a szemei.

- Na jó, én most itt hagyom, Mr. Pattinson. - keltem fel mellőle, és magam köré tekertem a takarót, amikor felálltam. Rob persze azonnal méltatlankodni kezdett.

- Hé, ne vidd el a takarót, fázom! És különben is, hová mész?

Királynői testtartással vonultam a fürdőszoba ajtajához.

- Zuhanyozni, természetesen! Te nem! - Kiáltottam fel, amikor lelkesen felült az ágyban. - Itt várj meg szépen. Sietek! Addig mondjuk inkább rendelhetnél valami vacsit, mert éhen halok.

- Oké… - legyintett szomorúan. - Ha már nem mehetek veled…

- De nem ám! - ezzel behúztam magam mögött az ajtót, de mielőtt még becsuktam volna, Robhoz vágtam a takarót. Kacagva dőlt hátra az ágyon.