31.fejezet- Egy jó kis este...

 Sziasztok Lánykák!

Végre sikerült meghoznom az új fejezetet, remélem nem okozok vele csalódást. Igazából ez amolyan átkötő epizód  a következőhöz, amiben valami elég fontos fog történni.  :) Azt a részt valószínűleg szerdán, vagy legkésőbb csütörtökön hozom. A későbbiekben szeretnék olyan tempóra beállni, hogy heti három részt legalább tudjak hozni, de nem ígérhetem, hogy ez mindig sikerülni is fog. Mindenesetre igyekezni fogok! :)

Még annyit, hogy lesz egy-két változtatás az oldalon, külsőleg kicsit megújul a blog, de remélem tetszeni fog Nektek!

Millió puszim, és ölelésem!

Adri

U.i. : Jó visszatérni Hozzátok!!!

          A Les Deux előtt egész szép kis tömeg szobrozott, de ez nem volt meglepő. A francia tulajdonban lévő szórakozóhely elég felkapott volt Los Angelesben, nap mint nap számos híresség is tiszteletét tette itt. A barátaimmal nagyon régóta jártunk ide, bár minket sosem a „celebek” vonzottak, hanem sokkal inkább az isteni koktélok, a hangulatos környezet, és a jó zene. Azok voltak a legjobb bulik, amiket itt tartottunk.

          Amikor begördültünk az épület elé, az első pillanatban kiszúrtam Zoey-t, Gigit és Mattet, amint alaposan kirittyentve toporogtak a bejárat közelében. Néhány méterre tőlük Ashley álldogált gyönyörű türkizkék testhez simuló ruhában, és rövid fazonú bőrkabátban. Jól láthatóan igyekezett eggyé válni a fallal, hogy észrevehetetlen maradjon. Ez egészen addig sikerült is neki, amíg fel nem ismerte Kellan kocsiját, mert akkor mindenről elfeledkezve szaladni kezdett felénk, már ha lehet annak nevezni azt az esetlen bukdácsolást, amit a jókora tűsarkokon művelt. Közben leparkoltunk, és kiszállás közben nevetve figyeltük sajátos kis attrakcióját. Az egyetlen, ami annyira nem tetszett, az az volt, hogy a tömegből néhányan máris felénk mutogattak, és ezen az sem segített, hogy Ashley odaérve hozzánk hangosan méltatlankodni kezdett.

- Nahát, ideje, hogy megjöttetek! Már azt hittem, sosem értek ide! Mi a fenéért… - de nem jutott tovább a beszédben, mert a következő pillanatban a lába lecsúszott a járdaszegélyről. Felsikoltott, és egyensúlyát vesztve kapálózni kezdett. Mind egyszerre mozdultunk, hogy segítsünk, de Oli volt a leggyorsabb, és ő állt hozzá legközelebb. Határozottan kapta el a karját, és meg sem erőltetve magát akadályozta meg, hogy Ash hanyatt essen. Ashley halálra vált arccal kapaszkodott a bátyám izmos alkarjába.

- Hé, hé, csak lassan a testtel… - mormolta Oli halkan, és láttam, ahogy tágra nyílt szemmel bámulta a lányt. Ezen már meg sem lepődtem, csak magamban mosolyogtam. Miután Kellan és a nővérem így egymásra hangolódtak az első percben, szinte vártam valami hasonlót a bátyám esetében is. És hát igazság szerint nem is hibáztathattam az ámulatáért. Ash a valóságban csak még szebb volt, mint a képernyőn, vagy a fotókon. Természetes bája és kecsessége volt, és veleszületett képessége, hogy magához vonzza az embereket. Valószínűleg akkor is ilyen hatást érne el mindenhol, ha egy zsákban mászkálna, így meg, hogy még stílusa is van, az ellenállás esélye lecsökkent a nullára. Épp mint Hanna, csak sokkal erőteljesebb változatban.

- Uhh… köszönöm… - nézett fel a bátyámra, amikor végre stabilan meg tudott állni a lábán. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetük, aztán Oli zavartan elfordította a fejét, elengedte őt, és mellém lépett. Döbbenten vettem tudomásul, hogy Ashley bizony elpirult. Babrálni kezdett a hajával, és szemlesütve toporgott.

- Ez aztán a hatásos érkezés, Ash! - nevette őt ki Kellan, mire Rob játékosan oldalba bökte.

- Hagyd már, nem szép dolog kigúnyolni! - dorgálta meg a barátját, de a szeme pajkosan csillogott.

- Köszi! - villantott fel rá egy hálás mosolyt Ash, miután végre magához tért. Oli és Hanna csöndben figyelték az eseményeket.

- Ugyan, semmi! - legyintett Rob. - Nincs semmi különleges egy megbotlásban. Feltéve, hogy Emmának hívnak, és a barátnőm vagy. Ha meg nem… - vigyorodott el. -, akkor nyilván túl sokat lógsz vele!

- Hééé! - löktem rajta egyet durcásan. A többiek csak nevettek. - Ez nem is vicces! - méltatlankodtam felháborodva, és összefontam a karom a mellkasom előtt. Persze továbbra is jól szórakoztak a káromra, még Oli is, az áruló, akit gyilkos pillantásommal sújtottam, nem mintha túlságosan érdekelte volna. Nem is értem, hogy lettem megint én a téma, amikor nem is én botlottam meg!

- Gyere, Em, ne is foglalkozz ezekkel a majmokkal! - karolt belém Ashley, és fensőbbségesen, magasra emelt orral nézett a fiúkra. - Különben is, mit rontjátok ti itt a levegőt? Nem arról volt szó, hogy csajos buli lesz? - fordult kérdő tekintettel felém.

- Úgy volt, de nem szeretnénk, ha a hiányunk miatt szomorkodnátok, ezért úgy döntöttünk, megtesszük nektek azt a szívességet, hogy elkísérünk titeket! - magyarázta Kel teli szájjal mosolyogva, és rajongó pillantást vetett a nővéremre.

- Igazán kedves… pedig meglettünk volna nélkületek is… - puffogott Ash rá nem jellemző módon. Kezdtem aggódni, hogy talán meg kellett volna kérdeznem a többieket is, mielőtt belementem, hogy Rob és Kellan velünk jöjjenek.

- Az én hibám. - mondtam Ashley-nek. - Kérdezték, hogy nem gond-e, ha jönnek, én meg azt mondtam, nem. Nem gondoltam, hogy bárkit zavarnának. - magyarázkodtam zavartan. - Főleg mivel a tesóimat úgyis magammal hoztam volna. Képzeld, tegnap érkeztek! Meglepetés volt! - azt hiszem, az arckifejezésem elárulhatta neki, mennyire boldog voltam ettől a meglepetéstől, mert együttérzőn megszorította a kezem.

- Semmi baj. - mondta kedves mosollyal, és közelebb hajolt, hogy csak én halljam őt. - Csak vicceltem az előbb, de ezt nekik - bökött a két jómadárra, akik éppen egymást bokszolgatták, mint két gyerek. - nem kell tudniuk. Nem kell mindig éreztetni velük, mennyire szeretjük őket.  Még aljasul kihasználják, és minden csajos buliba jönni akarnak majd. - nevetett fel.

- Ki van zárva, hogy ezt hagyjuk! - nevettem én is jókedvűen.

- Még szép! Megvannak az eszközeink, hogy elérjük, amit akarunk.

- Naná! Neked legalábbis. De engem Rob egy pillantással levesz a lábamról. - sóhajtottam fel tettetett sopánkodással, aztán elnevettem magam. - Nem mintha többek között nem éppen ezért szeretném.

- Csodás… egyedül kell küzdenem két ilyen pasi ellen… De nem ma! Ma bulizunk végre egy nagyot! Olyan régen nem táncoltam már egy jót! - tapsikolt izgatottan. - Oh, de nem is mutattál még be a tesóidnak. - jutott hirtelen az eszébe, vagy talán nem is annyira hirtelen, mert azért én láttam, hogy sűrűn Oli felé sandított.

- Tényleg, bocs! - kaptam a fejemhez. - Milyen hülye vagyok! Gyere csak!

          Odaléptünk Hannához, és Olihoz, akik Robék mellett ácsorogtak, és láthatóan nem nagyon tudtak mit kezdeni magukkal. Amint észrevették, hogy közeledünk, mindkettőn jól láthatóan úrrá lett az izgatottság, bár meg mertem volna esküdni, hogy ennek mindkettejük esetében más az oka.

- Ashley, engedd meg, hogy bemutassam neked a testvéreimet. - kezdtem bele a formaságokba, de nem volt időm befejezni.

- Szia, én Hanna vagyok, Emma nővére! - lépett oda Ash-hez csiripelve a nővérem, és a kezét nyújtotta felé. - El kell mondjam, nagyon nagy tisztelőd vagyok! Ha Emma mondta volna, hogy veled szokott lógni, biztosan gondosabban odafigyelek, mit veszek fel, de így sajnos nem állt módomban megfelelően felkészülni. Pedig az a minimum, hogy ha az ember egy hozzád hasonló valóságos divatikonnal megy…

          Eddig voltam képes odafigyelni a hablatyolására. Micsoda??? Nem tudott rendesen felkészülni??? Mintha nem éppen Ashley és a ma este miatt töltöttük volna az egész napot egy bevásárló utcában! Leesett állal bámultam Hannát, aki bájosan mosolygott, miközben kezet rázott imádata tárgyával. Még mindig be nem állt a szája.

- Nagyon örülök! - mondta udvariasan Ashley, és Hanna válla fölött segélykérő pillantást vetett rám.

- Sajnálom! - formáltam a szót némán az ajkammal, és tehetetlenül széttártam a karom. Fogalmam sem volt, hogyan mentsem ki Ash-t a bőbeszédű nővérem karmaiból.

- Elég legyen, hugi! - lépett oda Oli a két lányhoz. Nyilván észrevette Ashley zavarát, és (ismét) a segítségére igyekezett. Nem ismertem rá. - Engedj engem is bemutatkozni. - tolta félre Hannát, aki a döbbenettől szólni sem tudott.  Ahogy én sem. Sőt, még Rob, és Kellan is elhallgattak Oli öblös hangját meghallva, és most ők is rájuk szegezték a tekintetüket. - Oli vagyok. Oli Pintér. Nagyon örülök, hogy megismerhetem a húgom egy barátját.

- Én is örvendek. - rázta meg Ashley piros arccal a felé nyújtott kezet. Mi van ma mindenkivel??? Hanna és Kellan? Oli és Ashley? Mind első látásra egymásba bolondulnak? Őrület! - Emma már mesélt nekem rólatok. Nagyon kedves tőletek, hogy meglátogattátok.

- Öhm… hát igen… - mormolta Oli. Itt volt az ideje, hogy közbeavatkozzam, bár még mindig annak a hatása alatt voltam, hogy a bátyám milyen normálisan viselkedett.

- Mehetnénk már? - vetettem fel. - Gigi-ék már türelmetlenek!

- Persze, induljunk. - eszmélt fel Ashley, és ismét belém karolt. Rob a másik oldalamra keveredett, és átölelte a derekam. Oli Ash mellett bandukolt, Hanna és Kellan pedig mögöttünk jöttek.

- Uhh, csajszi, most nézem csak, milyen más vagy ma! - rántott rajtam egyet Ashley, hogy majdnem elestem ijedtemben.

- Ugye milyen… vadító? - fordult felé büszkén Rob. - Előre félek, mit kell ma este átélnem a sok rajongó miatt. Csak ma érted fognak rajongani. Verekedni fogok! - dicsekedett vigyorogva.

- Beszállok én is! - kiáltott fel Kellan.

- Mi ez a hülyeség már megint? - motyogta Oli az orra alatt. Ha azt gondolta, senki nem hallja, hát tévedett. Jót nevettünk a reakcióján.

- Olyan bolondok vagytok! De azért köszi! - húzódtam közelebb Robhoz, és megpusziltam a nyakát.

- Csak az igazat mondom. Elképesztően szép vagy. - mosolygott rám.

- Jaj, de szép a szerelem! - sóhajtott fel Ashley. - De most komolyan. - fordult felém. - Ki vagy te, és mit csináltál Emmával? Hová tűntetted a tornacipőjét?

- Ma éjjelre száműztük a kényelmet, és szenvedünk a szépségért. - dobtam hátra lazán a fürtjeimet.

          Tényleg jól éreztem magam, és ki akartam élvezni az este minden percét. Azokkal lehettem, akiket szeretek, köztük azzal az eggyel, aki a világon mindent jelentett számomra. Ez a tudat rózsaszínben láttatta velem a világot. Egyszeriben minden olyan magától értetődően tökéletesnek tűnt, mint még soha. Még a kíváncsi pillantások ellenére is, amik minket kísértek.

          Gigi-ékhez odaérve gyorsan bemutattam egymásnak a még ismeretleneket, aztán végre bejutottunk a Les Deux-ba. A kedvenc részünkön foglaltunk asztalt, a zárt kerthelységben, ahol gyönyörű szökőkút körül hangulatosan, kényelmes bőr kanapékból kialakított boxok várták a vendégeket. Az utcáról nem lehetett belátni, és legalább szabad levegőn voltunk. Úgy éreztem, most nem bírnám elviselni a sűrű dohányfüstös belső termeket. A bárpult a teraszra vezető ajtó mellett volt elhelyezve. A viszonylag kora esti időpontnak hála nem voltak túl sokan, így mind jobban el mertük engedni magunkat.

          Fogyott a sör, a bor, a koktélok, mindenki hamar feltalálta magát, szerencsére senki nem érezte feszélyezve magát. Kivéve talán Olit, bár az esetében nem lepett meg, hogy nem tudta igazán elengedni magát. Régen éppilyen volt. Ő úgy „bulizott”, ha elücsörgött egy sarokban, vagy egész este elbeszélgetett valakivel az élet nagy dolgairól. Nos, mivel itt még nem igazán talált senkit, akit az elméleteivel szórakoztathatott volna, megelégedett a csendes szemlélődő szerepével. Azt viszont kiválóan játszotta. Igaz, a szemlélődést eléggé lekorlátozta a szemben ülő Ashley-re, akit ez viszont cseppet sem zavart. Szinte sütkérezett Oli figyelmében. Már ha Hanna hagyta érvényesülni. Akit szinte le sem lehetett lőni. Folyamatosan fecsegett, de szerencsére nem csak Ash-t kötötte le, foglalkozott Kellan-nel is, aki ettől roppantmód elégedettnek tűnt. Hanna mellesleg engem is kitüntetett a figyelmével, de nem igazán szavakkal. Inkább csak idegesítően méricskélt egész este, minta keresne rajtam valamit, de nem igazán akartam vele foglalkozni. Ha akarja, úgyis elmondja majd.

          Gigi, Zoey és Matt igazából elvoltak a maguk kis hármasában, de köztünk maradtak. Ők mindig ilyenek voltak. Bárkivel megtalálták a hangot, de igazán közel senkit nem engedtek. Nem volt ezzel semmi baj. Jól szórakoztak ők is, mi is. Főleg, amikor mind körbeálltunk egy nagy körben (még az én drágámat is sikerült becsalni, igaz, csak azzal, hogy megígértük, nem kell bonyolult tánclépéseket tennie), és önfeledten, ordítva énekelve táncoltunk valami ezeréves discoszámra, amit a DJ kicsit felpörgetett nekünk. Kicsit magamon is csodálkoztam, mert nem ittam, és ha nem iszom, nem igazán tudom magam elengedni tánc közben. Legalábbis nyilvános helyen. De nem ittam, mert egyáltalán nem vágytam az alkoholra. És mégis száz százalékosan felszabadulva táncoltam fél éjszaka, egy csöppet sem törődve a körülöttem lévőkkel. Önfeledten hunytam be a szemem, és adtam át magam a zene ritmusának és csavartam rá a csípőm. Fáradhatatlan voltam, nem úgy, mint a fiúk, akik elég hamar visszaültek a helyünkre. Mi a lányokkal tovább táncoltunk.

          Nem foglalkoztunk semmivel, csak élveztük a zenét. Amikor láttuk, hogy a Robék az asztaltól bámulnak bennünket, összekacsintottunk Ashley-vel. Mindketten ugyanarra gondoltunk. Adunk egy kis műsort nekik, csak hogy tudják, meg kell becsülniük, amijük van. Szexis táncba kezdtünk hát egymással, Ash mögém állt, és hozzám simult, a testünk egy ritmusra vonaglott, és a kezünket összekulcsoltuk. Aztán szembefordultunk, és Ash derekára tettem a kezem, úgy húztam őt közelebb magamhoz. Úgy táncoltunk, hogy a csípőnk összeért. Hanna gyorsan kapcsolt, és csatlakozott hozzánk, így már hárman tekergettük magunkat vadul összetapadva. Közben csábosan mosolyogtunk Robékra, akik kidülledt szemeket meresztettek ránk. Még ilyen távolságból is láttam, hogy Rob szinte levegőt sem vett, aztán megnyalta kiszáradt ajkait, mint egy éhes oroszlán. Komolyan, felfalt a tekintetével. Egyre szabadabbnak éreztem magam, és már hangosan nevettem a boldogságtól.

          Egyikünk sem figyelt fel a három srácra, akik szépen odasomfordáltak körénk, szinte bekerítettek minket. Egyszer csak arra eszméltem, hogy már ott is voltak, és mindhárman csapdába estünk. Birtoklón mögénk álltak, és pofátlanul tapogattak minket, miközben undorítóan hozzánk simultak. Azonnal összerándultam, amint megéreztem magamon az idegen kezet, és kirántottam magam a fogásából. Ash és Hanna hasonlóképp tettek, és ott találtuk magunkat bezárva köztük.

- Bazdmeg, milyen jó csajok! - böffentette egyikük. Elég keményen be volt rúgva, ahogy a másik kettő szintén.

- Azok. - helyeselt egy másik, akinek rettenetes szaga volt, felfordult tőle a gyomrom. - Mi van lányok, van kedvetek velünk jönni egy kis házibuliba? Csak mi hatan?

- Nincs. - vágta rá Ash mérgesen. - És jobb lenne, ha lekopnátok. Nem hagytatok helyet a tánchoz.

          Sejtettem, hogy a dühe valójában félelmet takar, és erről meg is bizonyosodtam, amikor a hátam mögött megfogta a kezem. Úgy remegett, mint a nyárfalevél. Próbáltam körülnézni, segítséget keresve, de a nagydarab alakok teljesen eltakarták előlünk a kilátást.

- Hű, de nagy a szája valakinek. - röhögött a harmadik barom. - Használhatnád valami másra is, nem csak arra, hogy jártasd. Na, gyere, bébi, ne kéresd magad! - kapta el Ash derekát, és maga felé kezdte húzni, nem törődve az ellenállásával.

- Ereszd el! - kiabáltam rá.

- Ugyan miért? - kérdezte az, aki velem szemben állt. - Nincs ellenére egy kis törődés, nézd csak meg. Csak kéreti magát. Pedig nem kéne ellenkeznetek.

- Nem egyedül vagyunk itt. Jobb lesz, ha most elmentek, különben…

- Különben mi lesz, kis kurva? - ragadta meg erőszakosan a derekamat, és magához rántott. Bűzös lehelete az arcomba csapott, olyan émelygést okozva, hogy azt hittem, rögtön kidobom a taccsot. Hallottam, ahogy Hanna fojtottan felsikolt mögöttem. Ez mérhetetlen dühvel töltött el. Dacosan néztem a fogvatartóm szemébe, és éppen arra készültem, hogy keményen megrúgom egy nemesebb testrészét, amikor…

- Különben betöröm az orrodat, te rohadék.

          A következő pillanatban kiszabadultam a szorításból, és csak azt láttam, hogy a pasi elterült a földön, mint egy krumpliszsák. Estében elsodort pár embert. Azt sem tudta, hol van, fájdalmasan tapogatta az orrát, amiből dőlt a vér.

- Mi a szar…? - kiáltott fel döbbenten az egyik társa.

          Ahogy végre körbenéztem, láttam, hogy a „mieink” átvették az irányítást. Oli éppen Ash-t húzta ki a nagydarab pasi kezeiből, Kellan pedig Hannát nyugtatgatta, akinek könnyes volt a szeme, és minden ízében remegett. Rob csak állt előttem, és indulatosan, villogó szemekkel meredt a földön fekvő tagra.

- Jól vagy? - fordult felém aztán aggódva.

- Igen… Te… te… betörted az orrát… - motyogtam.

- Aha… asszem… szóltam neki előre. - vont vállat, aztán visszafordult a pasi felé, aki lassan feltápászkodott.

- Mi a f*szt képzelsz, te köcsög? - fröcskölt a vér a szájából.

- Megvédek egy nőt egy vadbaromtól. - felelte Rob teljesen nyugodtan.

- Védesz egy ilyen kurvát? - kelt ki magából. - Itt rázza a picsáját a barátnőivel, aztán meg csodálkoznak, hogy rájuk másznak.

- A gond csak az, hogy közölték, hogy nem akarnak veletek semmiféle kapcsolatot kialakítani. Vagy nem? - fordult felénk kérdő arccal. Mindhárman bólintottunk. Egész szép kis tömeg kezdett körénk gyűlni. - Erről ennyit. Jobb lenne, ha elmennétek.

- Ne akard nekem megmondani, mit tegyek, te kis szarházi! - fortyogott a pasi még mindig az orrát tapogatva. A társain látszott, hogy már inkább mennének, hagynák az egészet, de ez az alak még mindig nem volt észnél.

- Ahhoz képest, milyen kis szarházi, elég szépen elrendezte az arcodat. - jegyezte meg Oli. Oli??? Ezt nem akartam elhinni. Döbbenten fordultam felé, de ő csak jókedvű vigyorral reagált, és megvonta a vállát.

- Gyere, haver, hagyd a francba. Ez nem jött be. - nógatta a pasit az egyik társa. A másik közben eltűnt a szemünk elől.

          A vérző orrú férfi egy ideig még bámult Rob szemébe, aki egyenesen állta a pillantását. Aztán megjelentek a biztonságiak, és hirtelen egész fontos lett neki, hogy ne kerüljön a szemük elé. Igyekezett feltűnésmentesen felszívódni, de nem jött neki össze. Kellan és Oli ugyanis két oldalról közrefogták a társával együtt. Az egyik kidobó, miután nagyjából felmérte a terepet, meg a még mindig reszkető Hannát, Robhoz fordult.

- Valami baj van?

- Semmi. - érkezett a válasz. - Az urak éppen távozni készülnek.

A kétajtós szekrény kidobó bólintott, aztán a bajkeverőkhöz fordult.

- Elmentek magatoktól, vagy segítsünk?

- Megyünk, ne izgulj. - mordult rá az orrát törölgetve az egyik.

- Helyes. Arra. - mutatott maga elé a kidobó, a társa pedig hátulról terelgetni kezdte a két férfit kifelé. Mellettünk elhaladva még megállt egy pillanatra.

- Minden rendben a hölgyekkel?

- Igen, semmi probléma. - felelt Ashley, és még egy kis mosolyt is sikerült az arcára csempésznie.

- Rendben, ha segíthetünk, csak szóljanak. Elnézést a kellemetlenségért. További szép estét.

          Ezzel elmentek, mind a négyen, mi meg ott álltunk, és csak néztünk egymásra mindannyian. Aztán a következő pillanatban kirobbant belőlünk a nevetés. Úgy nevettünk, hogy nekem már a hasam kellett fognom. Azt hiszem, kinevettük magunkból a feszültséget. Rob vigyora aztán egyszercsak fájdalmas arckifejezéssé torzult.

- Mi az? Mi történt? - aggodalmaskodtam, és a helyünkre húztam. A többiek jöttek utánunk.

- A kezem! - szorította magához a csuklóját. - Azt hiszem eltört.

- Mutasd, hadd nézzem! - alaposan megvizsgálgattam, mozgattam, forgattam, tapogattam. Közben szenvedve nyöszörgött, és eltúlzottan jajveszékelt. Hosszas kivizsgálás után végre rájöttem, hogy csak megjátssza, és felháborodva belebokszoltam az oldalába.

- Aúú! - kiáltott fel. - Még ez is! El akarod törni a bordám?

- Megérdemelnéd! - nyújtottam ki rá a nyelvem.

- Most miért? Tisztára hős voltam! Megmentettelek egy perverztől! Minimum kitüntetést érdemlek! - bohóckodott.

- Igen, az a legkevesebb, hogy lovaggá üttetjük! - kacagott Ashley. - Sir Rob „A hős” Pattinson!

- Na jó, azért ne essetek túlzásba. - vetette közbe Kellan, aki átölelve tartotta Hannát. Mikor melegedtek ezek ennyire össze? - Mi is ott voltunk Olival szükség estére. Ha kellett volna, beavatkozunk.

- Jaj, tudjuk, nem kell féltékenykedni. - szólalt meg végre a nővérem is. - Nélkületek semmire sem mennénk. - azzal egy puszit nyomott Kel arcára, aki szélesen elvigyorodott.

- Na, így máris jobb.

- Hát csak ezen múlik a kedvetek? - kérdezte Ash. - Nos, mi nem vagyunk ünneprontók. Sőt, igenis hálásak vagyunk. Nélkületek már ki tudja, hol lennénk. - borzongott meg. - Szóval, köszi… mindent…- és Olihoz hajolt, aki szinte megdermedt. Egy apró puszit kapott csak, de egészen belevörösödött, és válaszként csak hümmögni tudott.

- Jól van, azért nem kell agyonfényezni őket. - dorgáltam meg a lányokat. - Még elbízzák magukat.

- Azért egy puszit csak megérdemlek én is. - méltatlankodott Rob.

- Hja, egye fene… - adtam meg magam. Rob azonnal felém fordult, de én csak az arcához hajoltam, és csókot leheltem rá.

- Héé, ez meg mi volt? - háborodott fel, aztán elkapta a fejem, és magához rántott. - Rendes csókot kérek, vagy nem szabadulsz.

- Ki mondta, hogy szabadulni akarok? - incselkedtem, de nem akadékoskodtam tovább, hanem úgy istenigazából megcsókoltam.

          Ahogy az lenni szokott, amikor megcsókol, a külvilág megszűnt létezni körülöttünk. Csak ő volt és én. És tudtam, ő az, akivel le akarom élni az életem. És tudtam, mit fogok tenni, amint hazaérünk. Döntöttem.

 A Les Deux:

-itt ültek Emmáék:

- a zárt udvar: