37. fejezet- Peter

Sziasztok!

Csomó minden volt, ami miatt késtem ezzel a fejezettel, de nem is sorolom őket, mert hosszú lenne. Inkább csak hozom végre, szerencsére megint elég hosszú lett, szóval van mit olvasni. :) Kicsit mesélős, de azért remélem, hogy tetszeni fog!

Az előzőhöz köszönöm a sok-sok kedves komit, amivel boldoggá tettetek! Annyira, de annyira szeretlek Titeket!

Millió puszim!!

Előre is BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!!!!

De addig még találkozunk! :)

Adritok

Ui.: Mivel ezen a héten csak két fejezetet sikerült hoznom, ha gondoljátok, elkezdhetitek kitalálni a büntetésem! De csak kíméletesen!!! :D

          A Peter és családja körében eltöltött eltöltött este valamiféle mérföldkő lett az életemben. Jobban mondva mintha egy új élet ígéretét hordozta volna magában, és valami olyat hozott, ami alapjaiban változtatta meg az emberekbe vetett hitem. Nem gondolkoztam azon, hogy történt, de egyik pillanatról a másikra valami furát észleltem magamon. Merőben új érzés volt a számomra, és megrendítette a szívemet. Soha nem tapasztaltam még hasonlót korábban. Nem ilyen könnyedén, nem ilyen magától értetődőn. Mióta Rob betört a savanyú, önmagamat áltató kis életembe, fenekestül fordult fel minden, és egyre több új dolgot tudtam meg magamról is, amivel meg kellett birkóznom. De nem ezen az estén.

          Ezen az estén, ahogy körbeültük a hatalmas asztalt, és körülnéztem a mi kis társaságunkon, ahogy mindenki vidáman nevetgélt, és élvezte az együttlétet, elfogott az érzés, hogy megtaláltam a helyem a világban. Azon kaptam magam, hogy közéjük tartozom. Kellan, Ashley, Jackson, Nikki, Elizabeth, Taylor, Anna, Peter, Jennie és a gyerekek, na és persze az én életem értelme… mindannyian úgy bántak velem, mintha mindig is velük lettem volna, mintha az életük része lennék. Ettől az érzéstől szinte euforikus állapotba kerültem. Soha nem történt velem hasonló.

          Amikor még otthon éltem, kapcsolatokat is képtelen voltam teremteni, nemhogy közel kerülni valakihez úgy igazán. Mindig elvoltam egyedül, persze azért volt egy-két olyan ember az életemben, akivel tudtam beszélgetni, de soha nem éreztem azt, hogy igazán sikerült összecsiszolódni bárkivel is. A családomon kívül senki nem hiányzott otthonról. Aztán az itt töltött évek alatt sokat javult a helyzet, igazából azt hittem, ennél jobb már nem is lehetne. De rá kellett jönnöm, hogy még Gigiék, vagy Helenék esetében is hosszú időnek kellett eltelnie, hogy megtanuljak bízni bennük, és közel engedjem őket a szívemhez.

          De most… Most úgy éreztem, ha elutazom, nem csupán Rob fog hiányozni. Nem csak ő, és nem csak a mindig odaadó és ellenállhatatlanul cserfes Ashley, vagy az én vicces, erős, kíméletlenül őszinte támaszom, Kellan, aki meglepő oldalát mutatta meg nekem azzal, hogy mennyire elvolt a gyerekekkel. Hiányozni fog a mókamiki Jackson is, aki ezen az estén annyit nevettette a táraságot, hogy már fájt a hasunk. Pedig azt gondoltam róla, hogy nem igazán az a fajta, aki ennyire szeret a középpontban lenni, de tévedtem. Egész este vigyorgott, és mindig kereste valaki társaságát. Robbal karöltve egészen belejöttek a sörözgetésbe, és nem kellett sok idő, hogy megállás nélkül élcelődjenek mindenkivel, de ezt senki nem vette zokon. Peterrel kiegészülve ők hárman egyszerűen leállíthatatlanok voltak, de sokkal inkább imádnivalóak, amit tudtak is magukról, és aljasul be is vetették a leghódítóbb pillantásaikat, ami ellen nem lehetett küzdeni.

          Peter… hát igen, Peter nagyon sokoldalú személyiség. Annyit már eddig is tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy csodás apuka, de egészen fantasztikus élmény volt őt a családjával együtt látni. Életemben nem láttam még türelmesebb, kiegyensúlyozottabb embert, aki ennyire kimutatta volna az odaadását és a szeretetét a gyerekei iránt. Luca, Lola és Fi bármivel és bármikor mehettek hozzá, és ő huszadjára is képes volt ugyanazt elmagyarázni nekik változatlan kedvességgel. Jennie-vel pedig a mai napig sütött róluk a szerelem. A pillantások, amiket váltottak, kétséget sem hagytak az érzelmeik felől, és szinte nem volt olyan, hogy ne értek volna egymáshoz. Jó volt nézni őket. Emlékeztem még a komoly, aggodalmaskodó oldalára is, aki nem is olyan régen segített nekem, amikor nem voltam jól. Nem is ismert, mégis mellettem volt, és támogatott. Sokat jelentett nekem. Mindezek mellett pedig Peternek hihetetlen jó humora volt. Ő volt az első, aki minden poénban benne volt, vagy éppen ő találta ki őket, mint például azt is, hogy Jacksonnal karöltve szegény gyanútlan Nikkit székestül felkapják, és a tóba borítsák.

          Szerencsétlen lányt nem tudtuk megmenteni, pedig Ashley-vel azonnal felpattantunk, és utánuk futottunk, amint rájöttünk, mire készülnek. Mire odaértünk, Nikki már a csöppet sem mély tóban ücsörgött csuromvizesen, ázott hajjal, és iszonyatosan rázta a nevetés. A két srác kacagva ugrándozott a tó partján, és elégedetten csaptak egymás tenyerébe. Őszintén szólva nem erre számítottam. Azt hittem, Nikki hihetetlen pipa lesz, de legalábbis kiakad, ehelyett teljesen felszabadultan, tiszta szívből nevetett, ahogy Ash-hel kipecáztuk őt a vízből. Mit ne mondjak, a kinézete nem volt éppen szalonképes, nemhogy Hollywood-i mércével mérve, de még számomra sem, ám őt ez csöppet sem zavarta. Egyszerűen csak kért pár „rongyot” Jennie-től, és egyáltalán nem foglalkozott a külsejével. Nem igazán passzolt ez a viselkedés ahhoz, amit róla feltételeztem volna, azt gondoltam, elég sekélyes nő lehet, és hogy nyilván sokat törődik azzal, hogyan jelenik meg a nyilvánosság előtt, de el kellett ismernem, eléggé tévesek voltak az elképzeléseim. Nikki nagyon impulzív ember, nagyon energikus és tettrekész, ugyanakkor nagyon nyugodt is. Teljesen elengedte magát az este folyamán, és látszott rajta, hogy nem is lenne szívesebben máshol. Igazán kíváncsi is volt, többször is otthagyta a fancsali képet vágó Kristent, és odaült hozzám, hogy ismerkedjünk. Rengeteg kérdése volt, többnyire rólam, és először nem tudtam eldönteni, hogy az érdeklődése a sajátja-e, vagy esetleg Kristen kérte meg, hogy faggasson ki, de hamarosan úgy döntöttem, hogy Nikki őszintén meg akar ismerni. Végül egészen jól elbeszélgettünk, és nekem is sikerült őt jobban átlátni. Nagyon őszinte lány, aki sok mindenen átment, de ahogy Rob mondta nekem korábban, ezek a dolgok csak jobbá tették, erősebbé. Nikki nagyon tudta, hol a helye a világban, és sugárzott róla a boldogság. Gyökeresen más volt, mint amikor nálam járt, hogy Kellannel beszéljen, de annak is oka volt. Válságban volt a kapcsolata Paris-szal, akivel évek óta jár, és ki volt borulva, amikor eljött Kelhez a lakásomra. A viselkedése nem nekem szólt, egyszerűen csak rosszul érezte magát. Nem úgy, mint most. Igazán megkedveltem őt, és el tudtam képzelni, hogy akár barátok is lehetnénk. Ami nálam nagy szó.

          Nikki nagyon jó barátságot ápolt Elizabeth-tel az Eclipse forgatása óta. Sok időt töltöttek együtt, és mindketten hatással voltak a másik személyiségére. Liz (ő kérte, hogy így szólítsam) nem volt az a túl beszédes fajta, viszont végtelenül kedves volt, és sokszor jött ő is oda hozzám beszélgetni, aminek nagyon örültem. Kivételesen nyugodt nő volt, és ezt a nyugalmat szinte árasztotta magából, a közelében valahogy én is sokkal békésebb voltam. Furcsa képessége ez egy embernek, de én nem bántam, ha vele voltam, és tapasztalhattam. 

          Talán csak Taylor és Anna volt, akikkel nem sikerült közelebbi ismeretséget kötnöm. Persze ez nem jelenti, hogy bármi problémánk lett volna egymással, inkább csak ők mindketten azok a típusok, akik nem a társaság mozgatórugói, hanem csak a háttérből figyelik az eseményeket. Taylor a várakozásommal ellentétben nagyon is visszahúzódó volt, sőt, néha már-már félszegnek tűnt, amit sosem gondoltam volna róla. A hihetetlen népszerűség, aminek a saga leforgatása óta örvendett, úgy látszik, mégsem csinált belőle nagyképű ficsúrt, aki kihasználja, hogy minden tinilány érte van oda. Sokkal inkább szerénynek tűnt, és nagyon könnyen zavarba lehetett hozni. Még nekem is sikerült, amikor rákacsintva megjegyeztem, hogy biztosan könnyű dolga van a csajokkal. Zavartan elvörösödve hebegett valamit, de azért a szája sarkában ott bujkált az a bizonyos kisfiús Taylor-mosoly, ami sok rajongót szerzett neki. Egyébként kedves srác volt, és mindenkin látszott, hogy szeretik. Főleg Kristennel, és Nikkivel beszélgetett egész este, de nem zárkózott el senkitől sem. Négyszemközt egy szót sem váltottunk, és valamiért úgy éreztem, Kris nem is örült volna neki. Egyértelműen nincs köztük semmi, de az azért látszott, hogy különleges kapocs van köztük. Kristen szeme megtelt szeretettel, ha hozzá beszélt, és Tay ugyanilyen volt vele szemben. Nagyon közeli barátok lehettek.

          Annával sikerült kicsit beszélgetnem, nagyon közvetlen teremtés, de szerencsére nem ragadt rá Jessica szerepe, akitől én néha falra tudtam mászni. Nagyon jó humorú lány volt, és színházi berkekben nagyon becsülték a tehetségét. Jobban szerette is a színházat, mint a filmet, mert ahogy mondta, az sokkal nyugodtabb közeg, és minden idegszálával csak a szerepeire kell koncentrálni. Meghívott engem és Robot is a soron következő darabjának a bemutatójára, amin nagyon meglepődtem, de örültem neki, és meg is ígértem, hogy ha tudunk, mindenképp elmegyünk. Nem maradt velünk sokáig, mert estére volt még programja, de reméltem, hogy fogok még vele találkozni.

          Jennie és a lányok tündérek voltak. Jennie egy vidám kis angyal volt, aki imádta, ha vendégeik voltak, és sürgölődhetett. Pff… mintha nem lenne elég tennivaló egy ötfős családban. Nem is értettem, hogyan bírja, de mérhetetlen tiszteletet éreztem iránta. Az egész Facinelli család iránt. Egyetlen este alatt a szívemhez nőttek, különösen a kis Fi, akivel szinte elválaszthatatlanok voltunk. Az ölemben ült, és a nyakamba csimpaszkodott. Nagyon ragaszkodó kislány volt, és a végtelenségig bájos. Tele volt energiával, és folyamatosan csacsogott, amivel nagyon jól elszórakoztatott minket. Néha egészen úgy beszélt, mint a felnőttek, amin jókat nevettünk, és ő boldogan sütkérezett a figyelemben. Igazi kis hercegnő volt, és Kellan volt az ő páncélos lovagja. Nevetnem kellett, ha arra gondoltam, hogy számomra is ő az. A két nagyobb lány is nagyon aranyos volt, bár közel sem volt annyi mondanivalójuk, mint a kishúguknak. De nagyon okosak voltak, és családtagként kezeltek minden jelenlévőt, ahogy engem is. Luca kicsit zavarban volt, többnyire elkerülte a pillantásom, és először nem értettem, miért, de csakhamar rájöttem. Pontosan akkor, amikor észrevettem, hogy egy percre elfeledkezett magáról, és egészen elmerült Rob bámulásában. Hiszen szerelmes belé! Megdöbbentem, de aztán eszembe jutott, hogy végülis 14 éves, éppen abban a korban van, hogy könnyen esik szerelembe. Még csak most kezdi felfedezni magában a nőt, és véletlenül éppen Rob az, aki felkeltette a kíváncsiságát. Kicsit megsajnáltam szegénykét, ahogy titokban epekedve figyelte Robot, amikor azt hitte, senki nem látja. Az én drága figyelmes szerelmem persze mindebből semmit nem vett észre. De jobb is ez így… még zavarba jönne.

          Azt hiszem, még soha nem éreztem ilyen jól magam, mint ezen az estén, és már előre sajnáltam, hogy hosszú időre el kell mennem. Itt mindenki annyira nyitott volt, és olyan természetesen kezelték a jelenlétemet, hogy nem lehetett egy szemernyi kétségem sem afelől, hogy befogadtak. Ez a tudat olyannyira boldoggá tett, hogy még az sem tudott lelombozni, hogy Kristen továbbra is elég furcsán nézett rám. Kerülte a társaságom, sőt, igyekezett mindig a lehető legmesszebbre ülni tőlem. Nem tudom, szándékosan úgy csinálta-e ezeket, hogy észrevegyem, vagy csak ennyire rossz színésznő, de nem is érdekelt. Nem tudott rám hatni, megvoltam anélkül is, hogy vele jópofiztam volna. Inkább csak az jutott az eszembe, hogy tulajdonképpen nem lehet neki túl kellemes boldognak látni egy másik nővel a srácot, akivel neki nem sikerült annak lennie. Nem is csoda, hogy így viselkedik. De ettől még nem kell kedvelnem. Nem én tehetek róla, hogy nekik nem jött össze.

          Úgy döntöttem, én nem kezdeményezek nála semmiféle kapcsolatot, abban pedig biztos voltam, hogy ő sem fog. Konfrontáció tehát kizárva. Az mindenesetre érdekes volt, hogy senki, még Rob sem firtatta, hogy mi nem beszéltünk egymással egyetlen szót sem. Talán jobban figyeltek, mint gondoltam volna.

          Kristen egyébként, mint az este folyamán világossá vált, mással sem viselkedett sokkal nyitottabban, mint velem. Elvolt magában valami alkohollal a kezében, és főleg Nikkivel, meg Taylorral kommunikált. Persze rajtam kívül mást nem tisztelt meg a bűbájos pillantásaival, de nem is túlzottan foglalkozott senkivel, ritkán szállt be a közös beszélgetésbe, inkább csak ücsörgött a háttérben. Ettől eltekintve érdekes módon egyáltalán nem tűnt rosszkedvűnek. Sőt, inkább kedves volt, bár csak azzal, akivel ő akart. És az jól látszott rajta, hogy a maga módján kötődik az ittlévőkhöz. Szerette őket. Csak nem mindenkinek mutatta ki. Néha észrevettem, ahogy Robot nézte, és néha azt is láttam, hogy Rob is ránéz, de ettől nem volt kellemetlen érzésem. Tudtam, hogy lenne miről beszélniük. Nekem egyáltalán nem tűnt úgy, hogy Kristennek sikerült lezárnia magában ezt a kapcsolatot. De nem az én dolgom erre rávilágítani. És különben sem az én problémám.

           Miután befejeztük az óriási lakomát, és mindenki teli hassal kipihente magát, Jennie takarodót fújt a lányoknak. Persze nem akartak menni, de kis győzködés, és egy ígéret (miszerint hamarosan megismételjük ezt az összejövetelt) árán sikerült beterelni őket. Elég olcsón megúszták. Fiona sokáig ölelgetett engem, Robot és Kellant, mielőtt az anyukájának sikerült leszednie rólunk, de aztán végül elköszöntek, és bementek. Jennie felkísérte őket, Peter meg felállt, hogy összeszedje a koszos tányérokat. Az istennek sem akarta engedni, hogy segítsek, de megmakacsoltam magam, és végül minden ellenkezése ellenére felkaptam annyi tányért és poharat, amennyit csak elbírtam. A többieknek jóformán fel sem tűnt, hogy elindultam a ház felé, Rob is éppen valami hihetetlen fontos beszélgetésben lehetett Jacksonnal, mert eszeveszettül hadonászva magyarázott, bár Jacks csak röhögött rajta.

          Peter a nyomomban maradt, ami végső soron nem is jött rosszul, mert mint útközben rájöttem, fogalmam sincs, merre van a konyha.

- Balra. - mutatta Peter nevetve, amikor tanácstalanul nézelődve megtorpantam a teraszajtóban.

- Kösz. - mosolyogtam rá, aztán elindultam a megadott irányba. A konyha az óriási nappaliból nyílt, de tulajdonképpen egy légtérben helyezkedtek el, csupán egy reggelizőpult választotta el őket. Én szerettem ezt a megoldást, mert növelte a térérzetet, és szerintem otthonosabb is volt így. Világos és vidám színek uralták mindkét helységet, és mindenfelé a gyerekek nyomait lehetett felfedezni. Rajzok és fényképek a hűtőre függesztve, a nappaliban külön sarok rengeteg társasjátékkal és gyerekkönyvekkel, a falon mindenfelé családi képek, és még sorolhatnám. Igazi családi otthonba csöppentem.

A konyhába érve lepakoltuk a terheinket.

- Kösz a segítséget. - karolta át a vállam Peter, aztán indult is volna visszafelé.

- Még nem vagyok kész. - közöltem.

- De igen. A többit majd mi megcsináljuk. - ellenkezett Peter, mire mosolyogva megráztam a fejem.

- Szó sem lehet róla. Rengeteg dolgotok lesz miattunk. Az a minimum, miután ilyen kedvesen meghívtatok, hogy legalább kicsit besegítek a takarításba.

- Mi vagyunk a vendéglátók. A te dolgod, hogy hátradőlj és élvezd a teljes ellátást. - győzködött szelíden.

- Akkor szállodába mennék. - jelentettem ki, és hátravetettem a hajam. - Ez egy baráti vacsi, és a barátok megtehetnek ennyit egymásért. Szóval…

- Em, hagyd már abba! - szakított félbe most már nevetve. - Tényleg nem nagy ügy, hidd már el. Ha nem győznénk a rendrakást, akkor inkább nem is hívnánk ide senkit. De mi szeretjük ezt, jó, ha itt vagytok, és nem törik le a kezünk egy kis házimunkától. Vérprofik vagyunk.- húzta a száját szívdöglesztő mosolyra.

- Oké, elhiszem. - sóhajtottam fel néhány másodperces töprengés után. A szavaim hallatán Peter arcára elégedett kifejezés ült.

- Na végre.

- De a mosogatógépbe akkor is bepakolok. - jelentettem ki, és már oda is fordultam a pulthoz.

- Ez… ez… -Peter elgyötörten dörzsölni kezdte az arcát, aztán elnevette magát. - Nem tudlak meggyőzni, igaz? - csóválta a fejét. - Te ettől érzed jól magad.

- Igen. - vigyorogtam rá vidáman, aztán a tennivalómnak szenteltem a figyelmem. Jókedvűen rendezgettem el az edényeket a mosogatógépben. Azt hittem, Peter fogja magát, és visszamegy a többiekhez, de ehelyett inkább felült a pultra és megtámaszkodott a karján.

- Olyan vagy, mint Jennie. - jegyezte meg láblógatva.

- Hogy érted ezt? - egyenesedtem fel a géptől meglepetten. Elképzelni sem tudtam, hogy ugyan miben hasonlíthatnék én a feleségére.

- Makacs vagy, akárcsak ő.

- Nem vagyok az! - ellenkeztem.

- De az vagy! - bizonygatta.

- De nem vagyok!

- De. Makacs vagy. - Peter most már hangosan nevetett. Megint vitába szálltam volna vele, ha időközben rá nem jövök, hogy épp azzal támasztanám alá, amit mondott.

- Na jó, én… talán egy picikét az vagyok. - ismertem be visszafordulva a dolgomhoz. - De nem vészes. Észérvekkel meggyőzhető vagyok. - nevettem fel.

- Ezek szerint nekem nem voltak észérveim. - állapította meg Peter mosolyogva.

- Nem elég hatásosak. - csuktam be a mosogatógépet. Egy ideig elbíbelődtem a bekapcsolásával, de sehogy sem igazodtam ki rajta.

-  Megtennéd, hogy… - fordultam Peterhez kérdőn, mire nevetve odahajolt, és fél másodperc alatt elindította a gépet.

- Köszi…

- Mondom én, pont mint Jennie… - mormolta Peter inkább csak magának szórakozottan.

- Most meg miért? - kérdeztem.

- Mert ő sem bírja bekapcsolni a mosogatógépet. - kacagott. - Mindig nekem kell segítenem, és egyszerűen képtelen megtanulni, hogyan kell. Ha nem vagyok itthon, akkor inkább nem is használja.

- Ne már! Ezt nem hiszem el! - néztem tágranyílt szemekkel Petert, de nagyon úgy tűnt, hogy igazat mondott. - Hihetetlen! - nevettem fel.

- Pedig így van, megkérdezheted Jent is.

- Hát… ez vicces. Talán nem is akarja megtanulni a használatát, mert szereti a tudatot, hogy majd te úgyis jössz, és segítesz. - tűnődtem el félig komolyan.

- Lehet, hogy így van. Ezen még nem gondolkodtam… hmm… ez érdekes… - merengett el.

- Hogy csináljátok? - szaladt ki a számon a kérdés, ami egész idáig foglalkoztatott. Peter meglepetten kapta fel a fejét, szemlátomást gőze sem volt, mire gondolok.

- Mit?

- A házasságot… - húztam fel magam Peter mellé a pultra, és elmélyülten tanulmányozni kezdtem a lógó lábaimat. - Mindent. Hogy csináljátok, hogy ilyen hosszú idő után is ennyire boldogok vagytok?

- Nem könnyű. - felelte Peter hosszas töprengés után. - Néha kifejezetten nehéz. Nekünk is megvannak ám a magunk problémái, nehogy azt hidd, hogy mindig ennyire idillikus minden, mint ma. De nem adjuk fel. Mindketten rengeteget dolgozunk, én ráadásul még sokat is vagyok távol. Talán könnyebb lenne, ha legalább az egyikünk nem színész lenne, de szeretjük a munkánkat. Kicsit könnyebb volt, míg picik voltak a lányok, mert Jennie is itthon volt, de nem várhatom el tőle, hogy abbahagyja, amit szeret. Neki sem egyszerű, gyakorlatilag mindent feladott értem, amikor összeházasodtunk. Kizárólag a családra koncentrált, és arra, hogy stabil hátteret biztosítson nekem a karrierem beindításához.

- Nem hiszem, hogy valaha megbánta volna akár egy pillanatra is. - jegyeztem meg. Nekem úgy tűnt, Jennie-nek semmi nem fontosabb a családjánál.

- Nem, igazad van, Jen imád anyuka lenni, minden percét élvezi, és semmire sem cserélné el. Ha választania kéne a család és a karrier között, egyetlen másodpercig sem habozna. Viszont amíg össze tudja egyeztetni a kettőt, akkor miért ne csinálhatná? A lányok nem érzik elhanyagolva magukat, és amikor csak tehetem, én is velük vagyok. Bár ezt sokszor nagyon kevésnek érzem. - vakargatta a fejét, és szomorkás mosolyra húzódott a szája.

- És te… - szólaltam meg halkan.

- Én? - nézett rám kérdőn.

- Te… szóval ha neked kéne választanod, mit választanál? - amint kimondtam, már tudtam, hogy butaságot kérdeztem. Peter soha nem hagyná cserben a szeretteit semmilyen film kedvéért. De legnagyobb meglepetésemre nem érkezett olyan gyorsan válasz, ahogy vártam.

- Tudod, sokat gondolkodtam ezen, és érdekes, hogy éppen ezt kérdezted. - kezdett beszélni elgondolkodva, majd felemelte a fejét és a szemembe nézett. - Nem szeretem, hogy nem lehetek velük annyit, amennyit szeretnék, amennyire szükségük van. Soha nem panaszkodnak, és Jennie soha nem hozná ezt fel, de tudom, hogy a szíve mélyén bántja, hogy magukra hagyom őket. Amikor velük vagyok, csak rájuk koncentrálok, és igyekszem részt venni a lányok életének minden fontos eseményén, de még én is érzem, hogy tehetnék értük többet.

- Szerintem butaságot beszélsz! - ellenkeztem hevesen. Megdöbbentett, hogy így vélekedik, hiszen egyáltalán semmi oka nem lenne, hogy ostorozza magát. - Peter, az ég szerelmére, én még nem láttam nálad jobb apukát! És jobb férjet! Jennie és a lányok imádnak téged, és minden percet megbecsülnek, amit együtt tölthettek. Talán az, hogy keveset tudsz velük lenni, még értékesebbé teszi számukra, és számodra is a közösen eltöltött időt. Semmi okod magadat hibáztatni, te… ti mindent megtesztek, és jól csináljátok. Sokan példát vehetnétek rólatok! - egészen belelovaltam magam a beszédembe, Peter pedig ragyogó szemekkel nézett rám.

- Tudod Emma, te tényleg emlékeztetsz engem Jennie-re. Egyre több szempontból. Ő épp ilyen szenvedélyesen áll ki a szerettei mellett. - mosolygott rám és a szavai jólesőn melengették a szívemet. - Köszönöm, hogy segíteni akarsz, és köszönöm, hogy meghallgatsz.

- Semmiség. - pirultam el kicsit. - Igazából én kíváncsiskodtam, és inkább nekem kellene megköszönnöm, hogy elmondtad mindezeket.

- Elárulok neked valamit, amit még senkinek sem mondtam. - szólalt meg Peter egy percnyi békés hallgatás után.

- Miről?

- Van egy dédelgetett álmom. - kezdett bele. - Szeretnék forgatókönyveket írni. Már van néhány ötletem, párat meg is írtam, és szeretném, ha megfilmesítenék ezeket. Nem játszanék bennük, de nagyon érdekelne, mit hoznának ki belőlük.

- Vissza akarsz vonulni? - esett le az állam.

- Nem teljesen. Vállalnék kisebb szerepeket, ahogy régebben is, de semmi olyat, ami miatt hónapokra el kéne mennem. Nem nekem való ez már. Jobban szeretek itthon üldögélni Jennie-vel, elvinni Lucát fociedzésre, Fionát elhozni az oviból, vagy Lolával kilovagolni. Hamarosan felnőnek, és nem szeretnék arra feleszmélni, hogy úgy repültek ki itthonról, hogy nem is tudtam róla.

- Ez nem fordulhatna elő. - jelentettem ki magabiztosan.

- Talán nem. - bólintott Peter. - De nincs rá garancia. Olyan könnyen beszippant ez a szakma! Egy nagyon vékony határvonalon egyensúlyozunk, ami elválasztja a kiegyensúlyozott családi életet egy széthullott, tönkrement családtól, és már régen nem vagyok benne biztos, hogy még sokáig bírnám, hogy arra összpontosítsak, hogy ne essek le a rossz irányba. Nagyon könnyen előfordulhat. - tette még hozzá, amikor látta, hogy ellenkezni akarok. - Nem érzem úgy, hogy megtörténhet, de nem tudhatom, mit hoz a jövő. Én csak… nem akarom elveszíteni a családom.

- Nekem nagyon úgy hangzik, hogy döntöttél. - jegyeztem meg csendesen.

- Azt hiszem, már régen döntöttem. - bólogatott. - De ne érts félre, nem hozok semmilyen áldozatot. Én szeretnék forgatókönyvíró lenni, igazság szerint már talán jobban is érdekel, mint a színészet. Simán el tudom magam képzelni, ahogy itthon ücsörgök a dolgozószobámban, és írogatok. Tetszik a gondolat. Ha lejár a szerződésem, talán már nem is fogok újat aláírni. - mosolyodott el.

- Hát… én mindenesetre támogatlak, bármi lesz is. - dőltem a vállának, mire kedvesen átkarolt. - És mindez köztünk marad. - kacsintottam rá. - A mi titkunk.

- Tudtam, hogy neked elmondhatom. De lenne itt még valami.

- Mi? - emeltem rá a tekintetem.

- Ne aggódj, csak szeretnék veled megosztani valamit. Valamit, amit azalatt a tizenöt év alatt tanultam meg, amit Jennie mellett eltöltöttem.

Némán néztem rá, tudtam, hogy valami fontosat fogok hallani, olyat, ami segíthet magamban tisztázni néhány dolgot.

- Van egy elméletem a kapcsolatokról. - szólalt meg újra Peter. - Látom, hogy mire vagy igazából kíváncsi. Tudnod kell, hogy nincs konkrét recept arra, hogyan tarthatsz életben egy kapcsolatot, de nekem valami mégis bevált.

- És mi volt az? - kérdeztem csöndesen.

- Nos, nem bonyolult. Csak rengeteg kitartást igényel. Ne dobd be a törölközőt, ha rázós időszakhoz értek. Nem lehet mindig minden boldog és szép, de attól még a szerelem megmarad, csak életben kell tartani. Ha az első akadálynál feladod, akkor később újra kell kezdened valaki mással, és akkor majd vele lesz rázós időszakod, és kezdődik minden elölről. Soha nem szabad elfelejtened, mit szerettél meg a társadban. Nem véletlenül vagy amellett, akit szeretsz. Amíg megtaláljátok egymásban a szerelmet, nem lesz gond.

- Ennyi lenne? - szólaltam meg rövid hallgatás után. - Ennyi a titok? - néztem fel rá. Peter mosolyogva leugrott a pultról, és szembefordult velem.

- Az enyém ennyi. És nekem bejött. Még mindig úgy nézek Jennie-re, mint amikor beleszerettem. Mintha most kezdődött volna a kapcsolatunk. Épp ahogy Rob néz rád. - jegyezte meg gyengéden. Persze zavarba jöttem, és elpirultam, mire ő elnevette magát.

- Hihetetlen vagy! Elképesztően könnyen zavarba lehet hozni. Ne csináld már, mindenki látja, mennyire szeretitek egymást, nem kell szégyellned semmit. Ez természetes dolog. És mi nagyon hálásak vagyunk neked, amiért boldoggá teszed Robot. Kijárt már neki. És neked is. - tette hozzá, és szelíden megsimogatta az arcom.

- Köszönöm. - suttogtam meghatottan, és én is leszálltam a pultról. - Mindent. Hogy beszélgettél velem, hogy itt lehettem, és hogy egyáltalán megismerhettelek titeket.

- Nem kell köszönnöd. Most már hozzánk tartozol. - ölelt meg barátságosan. - Gyere bármikor, vagy hívj, ha kellünk.

- Azzal nem lesz gond. - nevettem bele a vállába, aztán ő felment az emeletre Jennie után, hogy megpuszilja a lányokat, én pedig visszamentem a többiekhez.

          Hirtelen borzasztóan vágytam Rob után. Láttam, hogy mind kitelepedtek a fűbe a tó mellé, és Jackson éppen gitáron játszott nekik valami bolondos dallamot, amire Ashley, Nikki és Kellan valami hihetetlen idióta táncot mutattak be, és még énekeltek is. Kristen és Taylor őket nézték, Elizabeth pedig Rob mellett ült, aki a térdeit felhúzva bámult maga elé elgondolkodva, és egy cigit szívott elmélyülten, amikor mögé lopakodtam. Leguggoltam és szorosan átöleltem.

- Szeretlek! - suttogtam a fülébe, és kényelmesen elhelyezkedtem mögötte. Rob megszorította a kezem, és befészkelte magát a karjaimba.

- Én is szeretlek, Kicsim! - mormolta halkan, és megsimogatta az őt ölelő karjaimat. - Hiányoztál. Fáztam nélküled.

- Már itt vagyok. - öleltem még szorosabban, és csendben üldögéltünk tovább. Egyszerűen csak élveztük, ahogy figyeltük a többieket. Ott voltunk, ahol lennünk kellett. Boldog voltam. Nem gondoltam arra, hogy hamarosan megint el kell válnunk, csak élveztem a Robbal töltött perceket.