34. fejezet- Kristen

Sziasztok!

Sajnos ismét sikerült kicsit csúsznom az új fejezettel, de a hosszára való tekintettel ezt remélem elnézitek nekem! Robnak ugyanis kisebb szómenése támadt, és csak nehezen tudtam leállítani. :) Következő rész előreláthatólag vasárnap magasságában érkezik!

Puszim Nektek!

Enjoy! :)

          A kérésemet egy percnyi némaság követte, ami alatt Rob kutatva fürkészte a tekintetem. Nem tudom, miért, de zavarba hozott a pillantása, ezért inkább lehajtottam a fejem, és elmélyülten dörgölni kezdtem egy szivaccsal a konyhapultot. Valami miatt ideges lettem, bár igazán magam sem tudtam volna megmondani, mi volt az oka.

- Ugye nem most kezdesz el tartani Kristentől? - tette Rob a kezét gyengéden az enyémre, hogy megállítson. Éreztem, ahogy a kérdésétől megfeszülök. Nem néztem rá, csak mereven bámultam a kezeinket.

- Tartanom kéne tőle? - préseltem ki magamból néhány szót. Néhány olyan szót, amitől egycsapásra megszűnt a korábbi fesztelen hangulat. Rob megdermedt mellettem, mint aki karót nyelt, és szinte láttam magam előtt az arcát, ahogy bosszúsan mered rám. Most már féltem ránézni. Mert tudtam, hogy ostobaságot mondtam. Továbbra is leszegtem a fejem, egészen addig, amíg Rob különösebb erőfeszítés nélkül maga felé nem fordított. Az állam alá tette a kezét, és felemelte. Ránézni azonban így sem voltam hajlandó, makacsul elfordítottam az arcom, hiába próbált a szemembe nézni.

- Hé! Ne csináld ezt! - kérte Rob, és újabb próbát tett, sikertelenül. - Nézz már rám!

- Nem! - vágtam rá csökönyösen, és előreszegett állal a faliórát bámultam. Magam is tudtam, hogy nevetséges vagyok, de képtelen voltam értelmesen viselkedni.

- Emma, nézz rám! - követelte egyre ingerültebben. - Ne gyerekeskedj már! - Mikor nem reagáltam, csak dacosan összeszorítottam a számat, idegesen felszisszent. - A fenébe is, elég legyen ebből! - ezzel a két keze közé fogta a fejem, és erővel maga felé fordította az arcom. Mielőtt még megláthattam volna őt, szorosan lehunytam a szemeimet. - Emma, ne már! Mi ez az egész! Nyisd már ki a szemed kérlek! - kérlelt most már szelídebben, és megsimogatta az arcom. - Ennek semmi értelme. Nyisd ki a szemed!

- Nem! - nyöszörögtem elhaló hangon. Éreztem, hogy gyengülök, és lassan szédülni kezdtem.

- De miért? Nem értelek. Beszéljük meg! - nógatott.

- Nem akarom kinyitni a szemem. - nyafogtam, pedig nagyon is a tudatában voltam, hogy engednem kéne neki, mert egyre inkább olyan érzésem támadt, mintha hullámvasúton ültem volna. A gyomrom fel-alá kezdett liftezni, és meg kellett kapaszkodnom Rob karjában. Igyekeztem mélyeket lélegezni, és koncentrálni.

- Miért nem? - tette fel a nagyon is jogos kérdést Rob.

- Azért… mert… nem akarom látni, milyen mérges vagy rám. Olyan… hatásos az arcod… nem akarom, hogy mérges legyél… - nyögtem ki nagy nehezen, mert már a nyelvem is csak lassan forgott. Eljutott a tudatomig, hogy Rob elnevette magát. Megkönnyebbülés érződött a nevetéséből. Megölelt, és egy puszit nyomott az arcomra.

- Em, komolyan, te olyan kis buta tudsz lenni. - mormolta a fülembe.

- De nem szeretem, amikor haragszol rám. Nem szeretem látni, hogy nem szeretsz. - nyafogtam, mint egy kislány. Úgy tűnt, a gyomrom lassan megnyugszik, de nem tudtam, hogy ez a mélyeket légzésnek, vagy inkább annak köszönhető, hogy Rob nem neheztel rám. Mindegy is volt.

- Mi az, hogy nem szeretlek? - tartott el magától Rob, és most már kénytelen voltam a szemébe nézni. Amit ott láttam, nem az volt, amire számítottam, bár nem is voltam boldog tőle. Rob úgy nézett rám, mint egy apa a rosszalkodó kislányára. Nagy levegőt vettem, és vártam, hogy megszidjon. Amit talán meg is érdemlek. - Hogy juthat ilyesmi egy pillanatig is az eszedbe? - dorgált meg.

- Jól van na. - motyogtam lehajtott fejjel.

- Nincs jól, Em! - ellenkezett gyengéden. - Egyáltalán nincs jól, hogy valahányszor összekapunk majd valamin, vagy csak nem lesz jó napunk, és véletlenül nem úgy fogok rád nézni, hogy lásd benne a szerelmemet, te azt fogod gondolni, hogy már nem szeretlek.

- De én tudom, hogy szeretsz! - vágtam rá gyorsan, mielőtt még jobban belemerült volna. Erre meglepetésében elakadt a szava, pedig épp mondani akart valamit.

- Akkor… akkor miről beszélünk mi egyáltalán? - értetlenkedett.

- Tudom, hogy szeretsz, ebben soha nem fogok kételkedni. - simogattam meg az arcát. - És tudom, hogy te is tudod, hogy szeretlek. De ettől még előfordul olyan, ahogy te is mondtad, hogy összekapunk majd valamin, és én nem… én nem… nem esik jól olyankor látni, hogy felidegesítettelek, vagy esetleg megbántottalak… mint most, a kérdésemmel Kristennel kapcsolatban. Nem bántani akartalak, csak olyan… feszült lettem, és kimondtam, ami először eszembe jutott. Sajnálom.

- Hát, nem fogok hazudni, szarul esett, hogy ezt mondtad.

- Tudom. - hajtottam le a fejem. - Ne haragudj. Csak… amikor rákérdeztél, hogy tartok-e Kristentől, akkor valami bekattant bennem. Pedig tudom, hogy nem úgy értetted.

- Hát tényleg nem. - felelte mélabús mosollyal, de aztán megint megölelt. - De semmi baj. Nem haragudtam meg, csak megdöbbentettél egy kicsit. Eleve nem vártam, hogy azt fogod kérni, hogy meséljek Krisről. Hát még hogy előtör a féltékeny éned! - nevetett halkan.

- Micsoda??? - bontakoztam ki a karjaiból. - Még hogy féltékeny??? Éééén?

- Te. - bólogatott Rob lelkesen.

- Áááá, itt valami tévedés van… - csóváltam a fejem.

- Nem hinném. - vigyorgott Rob. - Valld be, hogy féltékeny lettél!

- Ki van zárva. - jelentettem ki és keresztbefontam a karomat a mellkasomon.

- Pedig én tudom, hogy így volt! Féltékeny lettél, féltékeny lettél… - skandálta ütemesen, mint egy ötéves, és még ugrándozni is elkezdett körülöttem, míg végül nem bírtam tovább, és hiába erőltettem magamra dacos arckifejezést, elnevettem magam.

- Jól van, jól van, az voltam, csak állj már le! - kacagtam. Rob erre felkapott, és jól megszorongatott.

- Imádlak, asszony! - csókolt meg hihetetlen hévvel, amit jelen helyzetben nem igazán vártam tőle, de ettől még készségesen viszonoztam a közeledését. Amint újra levegőhöz jutottam, szédelegve támaszkodtam a mellkasának.

- Huh, téged mindig így felpörget, ha a barátnőd féltékeny?

- Nem, csak ha a menyasszonyom az. - vigyorgott teli szájjal.

- Amennyire tudom, abból volt egy pár… - vágtam vissza gonoszkodva. Rob megjátszott felháborodással húzta fel az orrát.

- Hééé, de igaziból csak téged jegyeztelek el! - méltatlankodott. - Tessék szépen értékelni!

- Értékelem is, ó én jó uram! -nevettem vidáman.

- Na azért! - csókolt meg újra, ezúttal sokkal gyengédebben és ráérősebben.

- Most már elmeséled a történeteteket? - kérdeztem, amikor elengedtük egymást.

- Olyan fontos ez? - fanyalgott Rob.

- Tudni szeretném. Nem szeretnék felkészületlenül találkozni Kristennel. - magyaráztam. - Jobban érezném magam, ha ismerném a múltatokat, mert így ha valaki esetleg megemlít valamit, amire valljuk be, van esély, legalább tudni fogom, miről van szó.

- De ez olyan fölösleges! - ellenkezett. - Senki nem fog arról beszélni már nem is emlékeznek rá. Kris meg főleg nem fogja felhozni.

- Én akkor is szeretném hallani. - jelentettem ki elszántan.

- Minek felhánytorgatni a múltat? Nem jobb, ha nem szakítjuk fel a sebeket?

- Hát éppen ez az… Kris sebeket okozott neked, és én tudni szeretném, mivel. Talán ez már nem fontos, de hozzád tartozik, az életed része, és ezért engem is érdekel. Amikor hazajöttél, és megbeszéltük a dolgokat, azt mondtad, ha akarom, elmondod majd, mi történt. Hát én akarom, hogy elmondd.

- De pont most? - vágott elkeseredett képet Rob. Nem akarta megadni magát, de minél jobban ellenkezett, engem annál erősebb vágy kerített a hatalmába, hogy megismerjem a részleteket.

- Igen. - feleltem türelmesen. - Most. Van még időnk.

- Van, de akkor is hülyeségnek tartom. Semmi olyan nem volt, ami ennyire fontos lenne, nem értem, minek feszegetni ezt a témát.

- Rob, kérlek, én tudni szeretném!!! Megígérem, hogy nem fogok hisztizni, nem fogok durcizni! Jó kislány leszek, becsszó! Nem tudsz olyat mondani, amitől bármi megváltozhatna. - könyörgő pillantással bámultam Robot. - Tudnom kell az igazat! - tettem még hozzá. Rob néhány másodpercig mérlegelt, aztán bólintott.

- Oké, legyen. - sóhajtott fel. - Úgysem bírok neked ellenállni.

- Na végre! - csaptam össze a tenyerem. Majdnem örültem, hogy végre megtudhatom Rob és Kris történetét. De csak majdnem. Mert ez a dolog nem sok vidámságot tartogatott, hiszen végülis arról a lányról kell hallanom, aki egykor fontos volt Robnak, mégis… szükséges volt tudnom.

- Rendben, de ez elég hosszú történet, szóval helyezkedj el kényelmesen.

- Oké… - indultam meg nagy lendülettel a nappali felé. Hirtelen támadt farkasétvágyamnak engedelmeskedve azért gyorsan felszerelkeztem egy jókora adag palacsintával, lekvárral és juharsziruppal is. Lehuppantam a kanapé egyik sarkába, magam alá húztam a lábaim, és az ölembe vettem a tányért. Rob elégedetten mosolyogva követett, és leült a velem szemben álló fotelbe.

- Jó látni, hogy így szeretsz enni. Ebben sem vagy olyan, mint ezek a tipikus los angelesi nők, akik még álmukban is a kalóriákat számolgatják. Imádom, ahogy tömöd a pocid! - vigyorgott rám.

- Majd nem ezt mondod, ha jól meghízom. - legyintettem, aztán bekaptam egy adag palacsintát. Miután lenyeltem, jólesőn megpaskoltam a hasam, és felsóhajtottam. - Muszáj lesz tornáznom.

- Neked? Minek? - nézett végig rajtam Rob felvont szemöldökkel.

- Minek, minek! Nem látod, hogy nézek ki? Kövér vagyok. - fintorogtam, miközben újabb falat finomságot vettem a számba, és undorító élvezettel rágni kezdtem.

- Nem, kicsim, te hülye vagy. - jelentette ki Rob. - Nincs veled semmi baj.

- Nem látsz a szemedtől? Tiszta háj lettem az utóbbi időben. Ha így folytatom, tényleg egy tehén leszek. - persze ezeket csak félig mondtam komolyan, én is tudtam, hogy azért nem olyan súlyos a helyzet, nem is különösebben aggasztottam magam miatta. Még egyáltalán nem volt rá okom… hacsak nem amiatt az egy-két kis párnácska miatt a csípőmön, meg a hasamon, de mivel Rob odavolt ezekért, nem éreztem magam kényelmetlenül.

- Attól még nagyon messze vagy. És én akkor is imádnálak, ha ekkora - tárta szét teljesen a karjait. - feneked lenne.

- Pfff… szépen néznénk ki egymás mellett… - kuncogtam. - Kb. mint Stan és Pan.

- Bolond vagy! - nevetett Rob. -Na, ha annyira félted a vonalaidat, akkor inkább adj nekem is palacsintát. - ezzel mellém ült, és kivette a kezemből a tányért. Megmoccanni sem volt időm, és már falta is az ÉN palacsintámat.

- Hé! - morogtam rá vészjóslóan. - Az az én kajám. Menj, és hozz magadnak másikat.

- De ez finomabb. - mutatta meg beszéd közben a szája tartalmát, és rámvigyorgott. - Jó szakács vagyok, mi?

- Uhh, inkább neked adom, edd meg mindet. - fordultam el. - Hogy lehet így enni?

- Így! Gyere, megmutatom! - odahajolt az arcom elé, és kitátotta a száját, hogy a megrágott étel minden egyes darabját jól lássam.

- Pfújjj, ez undorító! Gusztustalan vagy! - fuldokoltam a nevetéstől, és ellöktem magamtól. Kacarászva visszaült a helyére, és folytatta az evést.

- Na jó, most hogy már így lenyúltad az egyetlen kajámat, akkor legalább kezdj végre beszélni! - kértem tőle, és kényelmesen elhelyezkedtem mellette a kanapén.

- Jól van. - csámcsogta, aztán végre lenyelte a falatot. - De figyelmeztetlek, nem vagyok jó mesélő. El fogsz aludni.

- Megkockáztatom. - biztosítottam.

- Oké… Tulajdonképpen már a Twilight forgatásán elkezdődött az egész. Láttam előtte Krist pár filmben, tetszett, amit csinált, és tényleg jól ment a közös munka. Nem igazán gondoltam rá lányként, nem is mertem volna kezdeményezni, akkor sem arról voltam híres. - vigyorodott el szégyellősen. - Meg persze mindenki tudta, hogy évek óta Michaellel jár, és jól megvoltak. Szóval, miután vagy egy hónapig nem mertem szólni senkihez, hogy ne tűnjek tök hülyének köztük, mindenki ezt gondolta, bunkó vagyok. Kristen persze nem hagyta szó nélkül, beszólt párszor valami vicceset, azt hiszem, oldani akarta a feszültségemet. Persze én reagáltam rá, és szép lassan megismertük egymást, jóban lettünk.

- És mi az igazság a meghallgatásról? Legendák keringtek a sajtóban arról, hogy forrt köztetek a levegő.

- Hát ha a totális égést forrásnak lehet nevezni, akkor így volt. - nevetett jóízűen. - Nem, ez igazából Catherine agyszüleménye. Hihetetlen az a nő, ezerrel pörög az agya, képtelen leállni, ráadásul állandóan kombinál. Krisszel tök zavarban voltunk végig, én meg ott bénáztam, alig mertem hozzáérni is, erre Catherine egyszercsak ugrálni kezdett körülöttünk, hogy „Igennn! Ez az, ami kell nekünk! Ez a szenvedés, a visszafogott erotika! Imádom!” - tapsikolt lelkesen Catherine hangját utánozva. Képtelen voltam nem nevetni.

- És végül hogy jöttetek mégis össze? - kérdeztem, amikor megnyugodtam.

- Hát.. igazából talán sosem voltunk együtt, már én sem tudom. Egyre többet lógtam vele, és valahogy magától értetődött, hogy lemorzsolódtunk a többiektől. Hisz tudod, amúgy is sokat kellett együtt lennünk, hogy jobban ismerjük egymást, és mindig volt mit beszélni a szerepünkről is. Barátok lettünk. Jó buli volt, sokat hülyéskedtünk. Aztán vége lett a forgatásnak.

- És ti még mindig nem jöttetek össze. - mondtam ki a nyilvánvalót.

- Nem. Igazából én inkább Nikki felé kacsingattam, párszor randiztunk is, de aztán az nem jött össze. Jobban csíptük egymást barátként. - vigyorgott hamiskásan, és letette a már üres tányért. Az ölébe húzta a lábam, és finoman masszírozgatni kezdte.

- De lefeküdtél vele…

- Ööö… nem igazán… - mosolygott.

- Hogy lehet nem igazán lefeküdni valakivel?

- Nekem simán ment. - vigyorgott rám. - Egyszer elmentünk bulizni, még a forgatás alatt. Jackson, Kellan, Kris, Nikki és én. Elég jól leittuk magunkat, és tetőfokára hágott a hangulat. Felmentem Nikkihez, és… maradjunk annyiban, hogy pörögtek az események, de aztán egyszercsak észhez tértünk, és nem tudtuk folytatni. Helyette inkább dumáltunk egy jót, és rájöttünk, hogy az jobban megy nekünk.

- Uh, biztos kínos lehetett.

- Nem mondanám, inkább vicces volt. Jót nevettünk magunkon.

- Értem…, de… pont Nikki? - értetlenkedtem, ahogy felidéződött bennem a hideg szépség, aki nemrég itt járt a lakásomon. - Ő… ő… nem tudom őt elképzelni melletted… Őt a legkevésbé az összes lány közül a filmből.

- Pedig nincs vele semmi baj.  Tök normális csaj, hidd el. Sőt, igazából majdnem olyan, mint egy fiú. Nagyon jó barátom lett. Mindent meg lehet vele beszélni, ő nem olyan nyafogós fajta. Átment pár kemény dolgon, és ez meg is látszik rajta. De csak jobb lett tőle. És odavan a zenémtől! Azt hiszem, ezzel fogott meg… - vallotta be széles mosollyal.

- Meg a dögös külsejével… - fintorogtam.

- Azzal is… - vonta meg a vállát, aztán csibészesen rámmosolygott. - De én már rég másra indulok be…

- Na jó, inkább térjünk vissza Krisre meg rád. - ráztam meg a fejem, mert egy pillanatra a hatása alá vont a tekintetével. - Mi volt a forgatás után?

- Nem sok. Nem igazán találkoztunk, inkább csak telefonon beszéltünk. Nem foglalkoztam vele különösebben. Aztán jött a film premierje, és utána hetekre össze voltunk zárva, egy lépést sem tehettünk egymás nélkül, körbeutaztuk a fél világot. És persze a film miatt megindultak a találgatások is, hogy mi lehet köztünk a valóságban. Kris egyre többször panaszkodott Michaelre, hogy milyen féltékeny, és hogy nem tudja, mi legyen velük, de én nem akartam beleszólni, csak felajánlottam, hogy beszélek vele, hogy ne aggódjon, de Kris elutasította. Akkoriban eléggé egymásra voltunk utalva, úgy éreztük, mi értjük meg egymást igazán. Úgy láttam, Kris kezd kicsit másképp viselkedni velem, mint azelőtt, de nem akartam kombinálni, ezért igyekeztem nem foglalkozni vele. Nem mintha ő hagyta volna. Egyre többször ért hozzám „véletlenül”, vagy kopogott be esténként a hotelszobámba, mert unatkozott egyedül. Végül egy alkalommal, amikor átjött, és kicsit zenélgettünk, megcsókolt, de eltoltam magamtól. Azt mondta, érez valamit irántam, de amikor felhoztam Michaelt, durcásan bevallotta, hogy balhéztak, ezért ideges. Elküldtem, mert én nem akartam, hogy csak azért rohanjon hozzám, mert a pasijával összevesztek. Azt akartam, hogy én kelljek neki.

- Mert közben megtetszett? - vetettem közbe halkan.

- Valami megfogott benne. Nem hagyott hidegen, de nem tudtam eldönteni, mit érzek iránta. Azt tudtam, hogy nem akarom, hogy kihasználjon. És nem lettem volna harmadik fél a kapcsolatukban. Azt akartam, hogy találja ki mit akar. De ő csak megsértődött, és egy ideig nem volt hajlandó szóba állni velem, ha meg mégis, akkor is csak piszkált. Kezdett idegesíteni, és már nem is értettem, mi vonzott benne. Szerencsére egy időre elváltak útjaink, mert máson dolgoztunk. Csak aztán kezdődött a New Moon forgatása, és már előre minden bajom volt, hogy nem fog menni a munka. Tisztára boldog voltam, hogy csak három hétig kellett ott lennem. - fintorgott.

- Elhiszem. És mi volt? Hogy viselkedett?

- Éppen ez az… mintha kicserélték volna. Rögtön első nap odajött, hogy bocsánatot kérjen, és olyan kedves volt, hogy csak lestem. Meg sem tudtam szólalni. Ráadásul megint egyértelmű jeleket kezdett küldeni nekem, hogy bejövök neki, és teljesen összezavart. Nem tudtam, mit gondoljak.

- És mit tettél? - kíváncsiskodtam.

- Végül rákérdeztem, mi ez az egész. Azt felelte, szakítottak Michaellel, és szeretné megpróbálni velem. Nem nagyon tudtam, mit reagáljak, olyan furcsa volt, mert nem erre számítottam. De addig-addig… hm… győzködött, míg végül belementem.

- Mit értesz az alatt, hogy győzködött? - tudakoltam, mert a habozása felkeltette a figyelmem. Tétován nézett rám, és abbahagyta a lábam simogatását.

- Tényleg mindent tudni akarsz?

- Mindent. - szögeztem le. - Ne aggódj, nem fogok kiborulni. Nincs rá okom.

- Oké… Nos, amikor Olaszországban voltunk, egyik este megint bekopogott hozzám. Addigra már olyan állapotban voltam miatta, hogy… képzelheted… - nézett fel rám enyhén elpirulva. - Erre ott állt az ajtóban, és csábosan mosolygott, miközben nyomult be a szobámba. Megszólalni sem tudtam, gyakorlatilag letepert, és nem ellenkeztem. Nálam maradt éjszakára, és azt hittem, ezzel eldőlt, mi lesz velünk. Úgy tűnt, jól alakul minden, együtt voltunk, persze csak titokban, minden éjjel beosontunk egymáshoz. Aztán elkezdtem forgatni a Remember Me-t, és New Yorkba kellett utaznom.

- És minden megváltozott. - következtettem ki. Rob csak bólintott.

- Mintha bekattant volna. Folyton hívogatott, hogy hiányzom, hogy nem bír dolgozni, ha nem vagyok vele, satöbbi. Nem akarta elfogadni, hogy nem rohanhatok hozzá, amikor csak kedvem szottyan, mert ő nem érzi jól magát.

- De hát ő ebben a világban nőtt fel! - csóváltam a fejem értetlenkedve. - Neki kellett volna a legjobban tudnia, hogy mennek ezek a dolgok ebben a szakmában.

- Igen, de valamiért nem volt hajlandó belátni. És a hangulatváltozásai! Naponta legalább hússzor hívott, egyszer könyörögve, máskor dühösen átkozódva, vagy éppen sugárzó jókedvvel. Bevallom, kezdtem tőle a falra mászni. Nem értettem, hová tűnt a régi Kristen, akit megszerettem. Azt hittem, talán a szerepe van rá ilyen hatással, tudod, a Runaways-ben. Legalábbis ezzel nyugtatgattam magam. Egyszer-kétszer beállított hozzám a forgatásra, olyankor úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, én meg nem firtattam a dolgot. Aztán miután elment, mindig kezdődött az egész elölről. Számon kérte rajtam a napjaimat, féltékenykedett Emilie-re, és teljesen megőrjített. Besokalltam.

- Meg tudom érteni, hogy így éreztél. - mondtam halkan. Rob szomorúan rámnézett, aztán leengedte a lábamat a földre, és az ölembe hajtotta a fejét. Simogatni kezdtem a haját, és csöndesen megszólaltam: - Lehetek őszinte?

- Persze.

- Igazság szerint nem nagyon lep meg, hogy így viselkedett, bár az okait nem értem. De nekem mindig is ilyen szeszélyesnek tűnt. - magyaráztam élénken, és Rob érdeklődve figyelt. - Persze nem ismerem személyesen, de azért figyeltem a munkásságát, és láttam őt néhányszor, meg sok nyilatkozatát elolvastam. Mindig az jutott róla eszembe, hogy tipikus esete a lázadó kamasznak, ezzel a „csakazértsemakaroksenkinekmegfelelni” filozófiával. Ráadásul sokszor tűnik kimondottan durcás kislánynak. Ettől függetlenül mint színésznő, elismerem, és szerintem nagyon okos lány, de valami mégis mindig zavart benne.

- Értelek. - bólogatott Rob. - Sokan így látják őt, ahogy te, és sok tekintetben igazad is van. Sokáig így gondoltam én is, és megmondom őszintén, eleinte kicsit féltem is tőle. Aztán ahogy megismertem, nagyon sok jó tulajdonsága került felszínre, amit addig nem is vártam volna, és a szívembe lopta magát. Ezért nem voltam képes egyértelműen elküldeni őt magamtól. Akkor nyáron San Diego-ba utaztunk a New Moon-t népszerűsíteni. Úgy döntöttem, rákényszerítem egy mindent eldöntő beszélgetésre. Megint meglepett. Nagyon komolyan viselkedett, higgadt volt, és úgy tűnt, ő is változtatni akar a kialakult helyzeten. Magyarázatot ugyan nem kaptam a korábbi viselkedésére, viszont úgy láttam, hogy ugyanazt akarja, mint én, és ez nekem elég volt. Elölről kezdtünk mindent, és ezúttal jó volt. Az Eclipse forgatása alatt nagyon boldog voltam, egyre jobban beleszerettem. Ugyanaz a lány volt, akit megismertem.

- Valami mégsem stimmelt, ugye? - kérdeztem, amikor nagyon elhallgatott.

- Vak voltam, vagy nem tudom… Nem vettem észre, hogy már nem vagyok elég jó neki. Én azt hittem, minden rendben, komolyan gondoltam vele. Miután befejeztük a filmet, és a New Moon bemutatója után elindultunk a világkörüli reklámkörútra, még úgy tűnt, minden oké. Kris is boldognak tűnt. Elégedett voltam, úgy éreztem, mindenem megvan. Aztán elkezdtem a következő filmemet, és hirtelen mindennek vége lett. Kris elutasító lett velem. Minden előjel nélkül egyszercsak újrakezdte a korábbi mizériát. Nem bízott bennem, a fejemhez vágta, hogy az első utamba kerülő nővel megcsalom, mert ő nem elég jó nekem. Nem lehetett vele beszélni, nagyon durván viselkedett. Bepipultam, és alaposan összevesztünk. Olyan volt, mint egy őrült. Fura volt, mintha minden erejével azon lett volna, hogy ellökjön magától. És sikerült neki. Utána hosszú ideig még csak nem is beszéltünk. Persze a Breaking Dawn forgatásán muszáj volt együtt dolgoznunk, és egy ideig eljátszottam a gondolattal, hogy inkább szerződést bontok, de mindenki győzködött, hogy csináljam meg. Szóval összeszedtem magam, és megkerestem Krist. Hajlandó volt leülni velem, és végül sikerült annyira elviselnünk egymást, hogy képesek legyünk végigcsinálni a forgatást. Nem mindig volt könnyű, néha kimondottan utáltam, de legalább a végére valamilyen szinten újra barátokká váltunk.

- Megbeszéltétek a dolgot?

Rob a hátára fordult, és elgondolkodva bámulta a mennyezetet. Éreztem rajta, hogy újra a múltban van, és nem akartam megzavarni, de voltak kérdések, amiket muszáj volt feltennem.

- Amennyire lehetett, tisztáztuk. Jobban mondva, Kris bocsánatot kért, amiért hülye volt. Azt mondta, ő sem értette saját magát, de talán az agya így jelzett neki, hogy nekünk nincs közös jövőnk. Valószínűleg sosem szeretett igazán, csak magára erőltette ezeket az érzéseket. Meg hát nem is igazán bírja az egyedüllétet. A saját kis világában él, ahová nem szívesen enged be másokat, mégis kell neki, hogy valaki szüntelenül őt imádja. Azóta újra együtt van Michaellel, és állítólag jól megvannak. Néha beszélünk, de nem esünk túlzásba.

- És te? - cirógattam meg a homlokát.

- Mi van velem? - pillantott rám.

- Te hogy viselted ezt az egészet?

Egy ideig elgondolkodva ráncolta a szemöldökét, aztán megint a szemembe nézett.

- Nem jól. - felelte őszintén, és kesernyés mosolyra húzódott a szája. - Jobban kiakadtam, mint ahogy vártam volna. Úgy éreztem, kihasznált, hogy végig csak azt akarta, hogy beleszeressek, és amikor elérte a célját, hamar megunt, és elhajított. Bizonyos szempontból ez még sokkal rosszabb volt, mint a lányok, akik csak a hírnevem miatt akarnak velem lenni, mert ő közel állt hozzám és ismert. Tudta, mitől tartok, és mégis pont ő volt, aki megbántott. Néha épp azok okoznak fájdalmat, akitől a legkevésbé várod. Kemény lecke volt, de megtanultam. És túl vagyok rajta. - nézett egyenesen a szemembe. - Remélem ezt tudod.

- Tudom. - mosolyogtam rá. - Köszönöm, hogy elmondtad. Sokat jelent nekem, hogy megosztottad velem. - lehajoltam, és puhán megcsókoltam.

- Mmm… biztos, hogy megyünk Peterhez? - mormolta, és közelebb vont magához. - Olyan jó most itt… Légyszi!

- Szó sem lehet róla. - emeltem meg finoman a fejét, és kicsusszantam alóla - Odaígérted magunkat, szóval most már mindenképp elmegyünk. Úgyhogy tessék felemelni azt a formás kis hátsódat, és indulás a fürdőbe! - noszogattam szigorúan karba tett kézzel a kanapé mellől.

- Igenis, asszony! - vágta magát haptákba úgy fekve, aztán nevetve felkelt, és elindult felém. - Milyen kedves tőled!

- Micsoda? - néztem rá okosan.

- Hogy rendet raksz helyettem a konyhában! - csapott a fenekemre, aztán elslisszolt mellettem, és már el is tűnt a fürdőben.

- Miii??? Hogy én??? Rob!!!! Ezt még megbánod!!! - kiáltoztam méltatlankodva, de aztán fújtatva elindultam a csatatér felé. Mondtam én, hogy enyém a takarítás…