30. fejezet- A vásárlás

          Másnap… másnap egy egészen más nap volt. Reggel elég korán kipattant a szemem, ami nemigen fordult elő velem, mióta Robbal együtt voltam. Ha csak lehetett, lustálkodtunk, amennyit tudtunk. Mindig későn kecmeregtünk ki az ágyból, előfordult, hogy egy napig szinte ki sem tettük a lábunkat a hálóból. Nos… ez nem az a nap volt.

          A tudatalattimban még álmomban is ott motoszkált, hogy vendégeim vannak, akik néhány méternyire tőlem alszanak, és ez nem engedte, hogy úgy ébredjek, ahogy megszoktam. Nem volt kellemetlen érzés… inkább csak a tudatában voltam, hogy nem lazsálhatok, mert kötelességeim vannak a velem egy fedél alatt lévőkkel szemben. Mint egy családanyának. Ébreszteni a gyerekeket, reggelit készíteni, útnak indítani őket, stb. Persze semmi ilyesmiről nem volt szó, senki nem várta tőlem, hogy friss kávéval fogadjam a konyhában. Mégis… fura kényszert éreztem, hogy ezt tegyem.

          Nem volt mit tenni, megcsodáltam hát még utoljára az én mélyen szendergő szerelmesem, mint minden alkalommal, ha hamarabb tértem magamhoz, mint ő. Gyengéd puszit nyomtam az arcára, aztán kimásztam az ágyból. Belebújtam az ágy mellé dobott pizsamámba, aztán nyújtózkodva kisétáltam a nappaliba, és azonnal megcsapta az orromat az isteni kávéillat. Valaki megelőzött?

          Hanna már ott ült a nappaliban a kanapén, háttal nekem. Már fel volt öltözve, és türelmetlenül rázta keresztbe vetett lábait, miközben ide-oda kapcsolgatta a tévét. Amint meghallotta a motoszkálásomat, hátrafordult. Felugrott, és nagy sebbel-lobbal felém indult.

- Na végre, ideje, hogy felkeltél! Már egy órája rád várok! - mondta úgy, mintha elkéstem volna egy találkozóról.

- Neked is jó reggelt! - ásítottam. Hanna erre felsóhajtott, és megragadta a karom.

- Jah, neked is! - lökte oda a szavakat, miközben a konyha felé ráncigált. - Kapsz kávét, aztán nyomás öltözködni! Sietnünk kell!

- Ööö… hová is kell sietnünk? - tudakoltam összeráncolt homlokkal, Hannát követve a szememmel, aki sürgött-forgott a konyhámban, mintha otthon lenne. Kezdett túlságosan is ismerős lenni ez a pörgése, és ijesztő gondolat uralkodott el rajtam. Nagyon reméltem, hogy nem az az oka a nővérem viselkedésének, amire tippeltem.

          Megállt előttem, a kezembe nyomta a bögrémet, de közben úgy nézett rám, mint egy gyengeelméjűre, és őszintén szólva a pillantásától kezdtem is úgy érezni magam. Kutakodni kezdtem a fejemben, miről is beszélgettünk este, mert már biztos voltam benne, hogy valami nagyon nyilvánvalóról feledkeztem el. Semmi nem ugrott be. Hisz csak rólam vitáztunk, aztán elköszöntünk, megemlítettem a bulit… Óh, a buli!

- Oh…! - nyögtem fel. Hanna időközben elém varázsolt valahonnan egy tál müzlit, és az ujjaival türelmetlenül dobolt a pulton, várva, hogy magamhoz térjek.

- Emma! Hiszem bulizni megyünk este! - kiáltott fel majdnem hisztérikusan. - Most azonnal kell vennem valami ruhát! Nincs egy rongyom sem! El kell mennünk vásárolni!

          Annyira éreztem! Tehát tényleg emiatt van így beindulva. Otthon is mindig ezt csinálta! Tömve volt a szekrénye göncökkel, mégis folyton azt hajtogatta, hogy nincs mit felvennie, és állandóan vásárolt. Legtöbbször engem is magával rángatott, amit én annyira nem élveztem, és ezt nem is titkoltam, ő valami oknál fogva mégis mindig velem akart menni. Egész napokat volt képes válogatással, próbálgatással eltölteni, miközben én majd’ meghaltam. Annyira örültem, hogy itt nem kellett ezt átélnem! Csak akkor mentem vásárolni, ha muszáj volt vennem valamit. Soha nem értettem a nővérem ruhák iránti szenvedélyét. Egy csomó darab nem is volt rajta soha, ő mégsem bírta megállni, hogy megvegye. Ruhákra költötte az összes pénzét. Ez a tulajdonsága éles ellentétben állt azzal, hogy egyébként milyen angyali, és türelmes volt. Vásárlás közben nem ismert kegyelmet. Olyankor mintha nem is ő lett volna.

- Muszáj? - néztem rá esdeklőn, de ez nem igazán jött be nála.

- Még szép, hogy muszáj! Nem jelenhetek meg egy menő helyen valami olcsó göncben. Ashley Greene mellett meg főleg nem! Hiszen ő egy valóságos divatikon! Annyira imádom a stílusát! - lelkendezett.

- De hát biztos hoztál magaddal valami szép ruhát. Három bőröndöd van, csak fért bele valami dögös szerkó! - próbálkoztam az esélytelenek nyugalmával. Kizárt, hogy le tudom beszélni a tervéről. Nekem máris borsódzott a bőröm a gondolattól, hogy erre fog rámenni az egész nap.

- Semmi olyat nem hoztam, ami ide megfelelne. - jelentette ki a nővérem. - Ha tudtam volna, mire számíthatok, készültem volna. De honnan sejthettem volna, hogy mostanság hírességekkel bulizol?

- Nem bulizom hírességekkel. - ellenkeztem. - Egyrészt ezer éve nem voltam ilyen buliban, másrészt ez az első alkalom, hogy bármilyen ismert emberrel együtt megyek szórakozni. Egyébként sem kell úgy felfogni, hogy egy sztárral leszel. Ashley tök normális csaj, nagyon aranyos, és hidd el, nem a ruháidat fogja vizsgálgatni. Szerinted ha így lenne, a közelembe jönne? - nevettem el magam.

          Hanna erre jó alaposan szemügyre vette a gyűrött, és nem mellesleg alaposan kopott pizsamanadrágomat, meg a véletlenül kifehérítőzött pólómat.

- Oké, igazából én sem értem, hogy miért nem kapott még frászt a gyerekes pólóidtól, meg a tornacipőidtől. - nézett rám tűnődve. - Öltözködhetnél egy kicsit nőiesebben, néha vehetnél fel mást is, mint farmert, meg ezeréves felsőket. Pláne most, hogy Rob is feltűnt. Mi ez a pizsi? - billentette félre a fejét, és lemondó arccal méregetett, de én csak nevettem. - Hordhatnál valami csinibbet is, hogy ne felejtse el, hogy nő vagy. Egy pasinak sem kell olyan nő, aki fiúnak álcázza magát.

- Hidd el, Rob nagyon is tudja, hogy nő vagyok. - közöltem vele mosolyogva. - A pizsim pedig… ő történetesen szereti, de egyébként most csak a ti kedvetekért öltöztem fel. - kacsintottam rá, mire egy pillanatig bámult, aztán kicsit zavarba jött, és elfordult.

- Oh… hát akkor nem szóltam… - motyogta.

- Ne is! - nevettem ki jóízűen. - Nem kell aggódnod, Rob így is szeret engem, hogy nem öltözködöm úgy, mint egy plázacica. Ami meg Ash-t illeti, meglepődnél, milyen kényelmes ruhákat visel a hétköznapokon. Ő sincs mindig oda a magas sarkúkért, meg a flitterekért.

- De gondolom azért ma biztosan kitesz magáért. Hiszen tutira lesz ott egy csomó fotós. Én pedig nem akarok lemaradni mögötte. - úgy tűnt, Hanna hajthatatlan. Megadóan felsóhajtottam.

- Oké, legyen, elmehetünk körülnézni…

 - A Rodeo Drive-ra!!! - kezdett ugrándozni a nővérem, akár egy bakkecske.

- Megvesztél? - hitetlenkedtem. - A Rodeo-ra? Rádszakadt a bank?

- Naaa, légyszi, csak most az egyszer! - könyörögte. - Van némi megtakarított pénzem. Készültem egy ilyen alkalomra. Kérleek! Hadd érezzem magam egy kicsit milliomosnak! Végig akarok vonulni az utcán, minden üzletbe bemenni, mindent felpróbálni! Mint a sztárok!

- Te nem vagy magadnál. - jelentettem ki. - Tényleg ott akarod elkölteni a pénzed? Lehet, hogy ott még egy pár zoknira sem lesz elég.

- Jajj, ne csináld már! Ez olyan kihagyhatatlan alkalom! És nem is akarok sok mindent venni, csak talán egy felsőt. Vagy egy nadrágot. Ó, és ha van valami szép kis cipő, tudod, olyan kerek orrú, magas sarkú, ami…

- Jól van, állj le! - kértem nevetve, mert láttam mennyire belelendült a témába. A végén még az egész bevásárló utcát megvenné. - Elmehetünk, de figyelmeztetlek, olyan árak vannak, amit elképzelni sem tudsz.

- Azért csak találok valamit elviselhető áron. - mormolta Hanna elgondolkodva.

- Kétlem, de tegyünk egy próbát.

- Juj, de jó, köszi! - ugrott a nyakamba a tesóm, és megpuszilt. - Na, de akkor mozogj már, nem akarok lemaradni semmiről, és olyan rövid a nap! - kezdett el tuszkolni a szoba felé.

- Hé, még a müzlimet sem ettem meg! - méltatlankodtam.

- Majd veszünk ott valamit. Na indulj öltözni!

- Jól van, jól van! - nevettem, és fejcsóválva mentem be a hálóba. Villámgyorsan felöltöztem, írtam egy cetlit Robnak, hogy hol leszek, elkészültem a fürdőben, majd amikor onnan jöttem ki, Oliba ütköztem, aki éppen álmos fejjel tántorgott ki a szobájából alsónadrágban.

- Jó reggelt, hugi. - köszöntött a szemeit dörzsölve.

- Neked is. - pusziltam meg. - Jól aludtál?

- Mint a bunda. - mosolygott. - Mondd, hogy van kávé!

-  A konyhában. - mutattam kifelé. - Hanna főzte. Mi most elmegyünk vásárolni…

- Elvisz a Rodeo-ra! - szakított félbe dicsekedve Hanna a nappaliból kiabálva.

- Pszt! Rob még alszik! - intettem csendre.

- Rodeóra viszed? - értetlenkedett Oli. - Mióta néztek ti rodeót?

- Az egy utca neve, ahol vásárolni lehet, te majom! - kacagtam. - Nem olyan rodeóra megyünk. Bele is őrülnék. Bár ez is épp elég tortúra lesz… - motyogtam inkább csak magamnak.

- Rodeo… hülye név egy utcának. - csóválta a fejét Oli, miközben elindult a fürdőbe. Nevetve néztem utána, aztán mentem felvenni a cipőmet, ugyanis Hanna már útra készen toporgott előttem.  Amikor Oli kijött, gondterhelten nézett rám.

- Most komolyan itt hagytok ezzel a… vele?

- Inkább eljönnél velünk a bevásárló túrára? - vontam fel a szemöldököm.

- Isten ments! Akarja a fene lejárni a lábát a semmiért! Akkor inkább maradok… Valahogy csak megleszek. - vakargatta a fejét.

Felsóhajtottam és Oli elé léptem.

- Ugyan, bátyó, nagyfiúk vagytok már. Kezeld a helyzetet. Hidd el, jól kijönnétek. Amúgy Rob még biztosan alszik egy darabig. Ha mégis felébred, próbálj vele beszélgetni kicsit. De ne a szokásos stílusoddal, különben nem mutatlak be Ashley-nek! - fenyegettem meg az ujjammal.

- Ööö… ez megfontolandó… - gondolkodott. - Majd meglátom, mit tehetek. - mosolygott teli szájjal.

- Naaa, Emma, menjünk már! - ráncigált Hanna, így kénytelen voltam követni. Elköszöntünk Olitól, aztán belevetettük magunkat a város forgatagába.

          Óvatosságból a hátsó ajtón mentünk ki a házból, aztán kocsiba vágtuk magunkat. Gyorsan odaértünk a Rodeo Drive-ra, hiszen nem laktam messze tőle. Hát… nem volt rövid nap, az biztos. Hanna rettenetesen elemében érezte magát, úgy viselkedett, mint valami ünnepelt sztár, kihúzta magát, mindenkire ragyogón mosolygott, úgy járt-kelt, akár egy istennő. Éppen csak nem integetett mindenkinek oda kegyesen. Talán még el is hitték, hogy valami híresség lehet, mert többen érdeklődve vizslatták, de nem tudtam eldönteni, hogy a viselkedése, vagy a kisugárzása miatt. Talán a kettő együtt hatott így az emberekre.

          Mindenesetre én megbújtam mögötte, elég hülyén éreztem magam a rengeteg gazdag felsőbb osztálybeli között. Nem voltam közéjük való, és ez most mintha még szembetűnőbb lett volna. Úgy éreztem magam, mint Julia Roberts a Micsoda nőben, amikor Edward elküldi vásárolni, de nem szolgálják ki a szerelése miatt. Persze velem nem történt ilyesmi, mégis mintha kiríttam volna a tömegből. Alig vártam, hogy szabaduljak innen, de ez természetesen nem ment olyan gyorsan. Hanna minden üzletbe berángatott, csak a férfiruházatot hagytuk ki. Miu Miu, Ralph Lauren, Lana Marks, Hermes, Salvatore Ferragamo, Valentino, Max Mara, Bally, Lacoste… és még sorolhatnám, ha megjegyeztem volna a nevüket. Egy-két helyen mintha megismertek volna az eladók, mert kíváncsian méregettek, de szerencsére sehol nem szóltak egy szót sem. Hanna majd’ sokkot kapott, amikor az egyik üzletben rájött, hogy Meg Ryan van a szomszédos próbafülkében. Be kellett mennem életet pofozni belé, amit örömmel meg is tettem.

          Mint ahogy ígérte, rengeteg ruhát próbálgatott, néhol már elég csúnyán is néztek ránk, mert szerintem lerítt rólunk, hogy nem fogunk venni semmit. Ezekről a helyekről aztán hangosan nevetve léptünk le, mielőtt még ránk küldték volna a biztonságiakat. Egy pár óra múlva egészen elkezdtem élvezni a dolgot. Jó móka volt Hannával tölteni egy kis időt.

          Rob hívott a délelőtt folyamán, amikor felébredt, és olvasta a cetlimet. Kérdezte, hogy ki merjen-e mozdulni a szobából, vagy inkább maradjon biztonságos fedezékben. Nevetve biztosítottam, hogy nincs vész, mire vonakodva beleegyezett, hogy akkor kimegy valamit enni. Azt mondta, beszélt Kellannel, aki átjön majd érte valamikor este, és tőlem mennek valahová. Mi hétre beszéltük meg  Ash-hel és Zoey-ékkal a Les Deux nevű szórakozóhely bejáratánál, szóval úgy tűnt, tudunk egy kis időt együtt tölteni, mielőtt mindegyikünk elindul. Hanna egészen elképedt, amikor rájött, hogy még egy hírességgel találkozni fog ma este.

          Miután Robbal elbúcsúztunk, ismét belevetettem magam a vásárlás „örömeibe”. Hanna végül talált magának egy nagyon dögös halványsárga miniruhát valamelyik butikban, ami igencsak kihangsúlyozta végeérhetetlen hosszúságú lábait, és a dekoltázsa sem volt éppen jelentéktelen. Csodásan festett benne, és csak úgy sugárzott belőle az önbizalom. Talált hozzá egy ugyanolyan színű szandált is, szóval mondhatni elégedett volt. Amin én meg voltam lepve, az a viszonylag elfogadható ár volt, mármint hollywoodi mércével mérve, bár én akkor is sajnáltam volna kiadni ezekért a holmikért ennyit. Viszont én nem vagyok Hanna.

          Azt hittem, akkor most már indulhatunk is, de tévedtem. Miután elköltöttük kései ebédünket, Hanna a fejébe vette, hogy nekem is szereznünk kell valamilyen ruhát. Hiába ellenkeztem, és bizonygattam, hogy van mit felvennem, ő meg sem hallott, csak csökönyösen vonszolt maga után újabb és újabb üzletekbe, és sorra tartotta elém a különböző darabokat. Némelyikről meg sem tudtam állapítani, hogyan kell felvenni. Győzködött, hogy csak egyszer hagyjam magam, de ekkorra már elég ideges lettem ahhoz, hogy belőlem is feltörjön a családunkra oly jellemző makacsság. Legalább két órán keresztül vitáztunk, végül valamilyen szinten sikerült kompromisszumra jutnunk. Én hagytam, hogy válasszon nekem valamilyen ruhát, ő pedig engedett egy kicsit az elképzeléseiből, miszerint mindenáron csillogó-villogó szerkóba akart öltöztetni. Végül egy elég egyszerű pánt nélküli, kockás, fűző hatású felsőt választott nekem, aminek a derekán egy széles piros öv futott körbe, és az elején masniban végződött. A Guess-ben találtam hozzá egy szürke farmert, ami azonnal megtetszett. Elég szolid szerelés lesz, hozzám képest mégis elég kirívó. Hanna azt mondta, kölcsönadja hozzá a piros táskáját.

          Miután végre úgy négy körül sikerült hazaérnünk, elég vicces látvány fogadott minket. Amikor beléptünk a nappaliba Rob és Oli ott ültek, és úgy nézték a tévét, mintha képernyőre ragasztották volna a szemüket. Azonnal látszott, hogy mindketten erőltetik ezt a közös programot, persze csakis miattam. Az arcuk végtelenül elgyötörtnek tűnt, mintha valami iszonyatos feladatot kellett volna végrehajtaniuk. Nem tudtam megállni, egyszerűen muszáj volt nevetnem. Csodálkozva néztek rám, mintha akkor tértek volna magukhoz, aztán Rob felpattant, és valami hihetetlen lelkesedéssel rántott magához. Hamar beráncigált a szobába, és nem győzött hálálkodni, amiért hazaértem. Kezdtem aggódni, hogy összevesztek.

          A kérdéseimre nagy nehezen kinyögte, hogy tulajdonképpen egy szót sem szóltak egymáshoz. Próbált ugyan kitalálni valami értelmes témát, de Oli egy pillantásával belé fojtotta a szót, így nem is erőltette a dolgot. Tévét is csak azért néztek közösen, hogy ne mondhassam, hogy nem igyekeznek meglenni egymás mellett. Amikor kimentem Olival beszélni, szinte szó szerint ugyanazt mondta, mint Rob, és ezen nevetnem kellett. A két FÉRFI ennyire tart egymástól… A köztük levő feszültség kezdett inkább mulattatni, mint aggasztani, mert már láttam, hogy Oli megbékélt Robbal, csak nem tudja kifejezni magát, és azért még óvatosan szemléli a kapcsolatunkat. Várja, hogy Rob hibát kövessen el, amit aztán kegyetlenül felhasználhat ellene. Na, arra várhat.

          Hannával adtunk enni a fiúknak, aztán elkezdtünk készülődni. Miután lezuhanyoztam és hajat mostam, Hanna bejött, és gyorsan megcsinálta a frizurám. Lazán felcsavarta, és megszárította, így amikor végül kész lett, lágy hullámokban omlott a vállamra. Ezután átengedtem a nővéremnek a fürdőt, és bementem a hálóba. Kisminkeltem magam, aztán elkezdtem öltözködni. Amikor felvettem a nadrágot, meg a felsőt, elkezdtem tanakodni, milyen cipőt is vegyek fel hozzá. Csak nem mehetek tornacipőben! Viszont nem sok alkalmi cipőm volt, amit pedig a múltkor vettem Rob búcsúvacsijára, az nem igazán illett a ruhámhoz. Már épp feladtam volna a dolgot, amikor eszembe jutott, hogy egy éve vettem egy Halloween-party miatt egy igazán szexis piros csizmát, amit azóta sem viseltem. Gyorsan kiszaladtam az előszobába, figyelemre sem méltatva a két srácot, akik ismét bepróbálkoztak a közös tévézéssel. Felforgattam az előszobaszekrényt, mire a kupi aljáról végül a kezembe akadt a keresett darab. Bevittem a szobába, és az ágy szélén ülve beletornáztam magam.  A végeredmény önmagáért beszélt.

          Amikor ugyanis teljesen készen kimentem a nappaliba, Rob leesett állal bámult rám. Csak makogni tudott, Oli meg jól kinevette az orra alatt. Aztán Hanna is előkerült a maga aranyszínű ragyogásával, és egymás mellé álltunk, hogy megcsodálhassanak minket. Meg kell hagyni, most már Oli sem nevetett. Rob egészen odáig volt, alig tudta rólam levenni a szemét, ami mérhetetlen büszkeséggel töltött el. Boldog voltam, hogy kicsit sikerült elkápráztatnom. Ráadásul alig vártam már az estét is!

          Most, hogy mi már elkészültünk, ideje volt a két fiúnak is megmozdulni, így beterelgettük őket a szobákba. Éppen előszedtem a fekete kabátomat, amit fel akartam venni, Hanna pedig az előszobai tükörnél igazgatta a sminkjét, amikor csöngettek. Vigyorogva nyitottam ajtót, alig vártam, hogy Kellan nyakába ugorhassak. Azóta nem láttam, mióta Rob visszajött.

- Húúú, baby, soha jobb viszontlátást! - kiáltott fel Kel, amikor sikkantva rávetettem magam, aztán szorosan átölelte a derekam.

- Úúúgy hiányoztál! - szorongattam meg alaposan.

- Ha tudtam volna, hogy ennyire, akkor hamarabb jövök! Na, nyugi, baby, mert mindjárt jön a pasid, aztán megint bever nekem egyet. - nevetett vidáman, miközben leeresztett a földre.

- Na és? Azt mondtad, te bírod, kemény vagy! - nyújtottam ki rá a nyelvem. - Különben egész szépen begyógyult az állad.

- Ugye? Nem is látszik semmi. Na de engedj már beljebb. - tolt el az ajtóból.

          Amikor belépett, és meglátta Hannát, aki elkerekedett szemmel hallgatta a műsorunkat, földbegyökerezett a lába. Végigmérte a tesómat, de legalább három percig tartott, mire csak a lábán végigért. Alaposan megnézte magának. Vigyorogva figyeltem az arcát, ahogy kiült rá a teljes elragadtatottság és ámulat. Hanna sem festett különbül. Még pislogni is elfelejtett, és amikor egymásba fonódott a tekintetük, mélyen elpirult.

- Kellan, bemutatom a nővéremet. Hanna, ő itt Kellan. - daráltam el a formaságokat. Kezet fogtak, miközben le nem vették volna egymásról a szemüket. Igazán aranyosak voltak. Aztán Kel rátalált a hangjára, és felém fordult.

- Igazán, baby, mondhattad volna, hogy a családotokban mindenki ilyen istennő!

- Nemcsak nálunk! Te még nem hallottad, hogy a magyar nők a legszebbek a világon? - nevettem.

- Azt hiszem rossz földrészre születtem. - mormolta, miközben ismét Hannára szegezte a pillantását. A nővérem is magához tért végre, és felszabadultan mosolygott.

Bementünk a nappaliba, és Rob pont akkor jött ki a szobából indulásra készen. Oli még nem volt sehol, de hallatszott a motoszkálása a szobájából.

- Szevasz öreg! - köszönt Rob Kelnek, aztán odalépett hozzá, és kezet ráztak. Látszott a tekintetükön, hogy némán kommunikáltak egymással. Rob arcán bocsánatkérő arckifejezés ült, Kellané pedig vidáman ragyogott.

- Hé, haver, semmi gáz! - verte vállon Robot. - Fátylat rá, oké?

- Oké. - helyeselt. - De attól még nagyon sajnálom. Szemét voltam, nem ezt érdemelted. Meg én sem, hogy ilyen könnyen megbocsáss.

- Nem a te érdemed, hanem ezeké a gyönyörű lányoké. - intett felénk a fejével vigyorogva. - Ha nem általad ismertem volna meg őket, nem úsztad volna meg ilyen könnyen.

- Ja, hogy így állunk! - nevetett Rob. - De ha nem általam ismerted volna meg Emet, nem is adódott volna ilyen helyzet köztünk.

- Igaz… - bólogatott Kellan. - Tudod mit, egyezzünk meg abban, hogy kvittek vagyunk.

          Mindannyian nevetni kezdtünk, aztán Oli is előkerült , aki a két másik sráchoz hasonlóan inget és farmert viselt. Bemutattam Kellannek, akivel egész normálisan viselkedett, talán mert nagyjából azonos súlycsoportba tartoztak. Bár azért én láttam, hogy gyanakodva méregeti, főleg, amikor észrevette, hogy milyen pillantásokat váltanak Hannával. Reméltem, hogy nem fogja elrontani az estét egy újabb testvér-védő balhéval. Jó lesz odafigyelni rá.

          Kellan és Hanna olyannyira egymásra hangolódtak, hogy végül Kel azt találta ki, hogy inkább ők is velünk tartanak Robbal, mint hogy ketten unatkozzanak egy bárban. Rob erre azonnal mellém lépett, és kisfiús vigyorral megragadta a kezem.

- Ugye nem baj? - kérdezte.

- Micsoda? Hogy velünk jöttök? Ne hülyéskedj már, ennél jobb nem is lehetne! - lelkendeztem, majd lenyomtam a kanapéra, és az ölébe másztam. - Azt hittem, nyugodtan akartok beszélni, ezért nem is javasoltam korábban, hogy gyertek ti is.

- Szerinted lehet vele ma bármiről is beszélni? - súgta a fülembe, miközben Kellanre mutogatott, aki minden idegszálával Hannán csüggött. Teljesen elmélyülve beszélgettek az egyik sarokban. - Úgy értem, a nővéreden kívül.

- Nem hiszem. - kuncogtam halkan. - Mióta meglátta, nem is figyel másra. Még azt sem vette észre, hogy kicsíptem magam. - játszottam a sértődöttet.

- Jobb is. - dörzsölte az orrát gyengéden a nyakamhoz. - Elég, hogy én észrevettem. Én pedig nagyon is érzékelem… hm… nagyon szexi vagy… - mormolta érdes hangon a fülembe, mire reflexből mindenem reszketni kezdett. - Nem maradhatnánk inkább itthon? - kérdezte ártatlan arccal.

- Hogyisne! - ellenkeztem, bár nem túl határozottan. - Nem azért szenvedtem egész nap butikokban, hogy most itthon maradjak!

- Jól van… - egyezett bele. - De akkor legalább ígérd meg, hogy ha hazajöttünk… és már mindenki alszik… hogy akkor még magadon hagyod egy kis ideig ezt a csizmát…tudod… amikor már semmi más nincs rajtad… - búgta a fülembe.

- Rob… - motyogtam, és bele kellett kapaszkodnom, mert egészen beleszédültem a szavaiba. Ő belecsókolt a nyakamba.

- Hm…?

- Rob… te… kikészítesz… - suttogtam.

- Te mondod? - nevetett halkan. - Te készítesz ki, olyan hatással vagy rám, hogy… huh… inkább most ne menjünk bele, mert akkor tényleg nem tudnék elindulni…

- Ohh… jó… akkor majd ha megjöttünk… megígérem… - A kezembe fogtam az arcát, és egy gyors csókot nyomtam a szájára. Olyat, amiből tudhatja, hogy tartogat számára valamit az éjszaka…

Néhány perc múlva indulnunk kellett, ezért feltápászkodtunk, és mindenki öltözködni kezdett.

- Azt hiszem, örülök, hogy Kellan felfigyelt a tesódra. - súgta oda Rob az előszobában.

- Miért?

- Mert a bátyád most egy időre tuti, hogy levett a célkeresztből. - mutatott Olira. Amikor odanéztem, láttam, hogy helytelenítő arccal figyelte, ahogy Kel felsegíti Hannára a dzsekijét, és a képe minden volt, csak nem barátságos. Milyen ismerős szituáció! Összenéztünk Robbal, és cinkosan felnevettünk.

Mielőtt kiléptünk volna az ajtón, Hanna megszólalt.

- Most is bujdosunk a fotósok elől?

Rob, Kellan és én váltottunk egy pillantást.

- Adjunk nekik okot a pletykára? - kérdezte Kel huncut mosollyal.

- Én benne vagyok! - vágtam rá. - Ha már éjjel- nappal itt ülnek, legalább legyen részük valamiben!

Mindketten Robra néztünk, aki egy másodpercig hezitált, aztán elvigyorodott.

- Rosszabb már úgysem lehet, akkor meg legalább szórakozzunk! Szóval rajtam nem múlik.

- Ezt megbeszéltük!- csapott bele a tenyerébe Kellan.

           Nagy nevetések közepette elindultunk lefelé. Hanna folyamatosan csicsergett, teljesen fel volt pörögve, Oli pedig inkább csak amolyan csöndes megfigyelő volt, aki mellesleg értetlenkedve várta, mire készülünk. Amikor leértünk a földszintre, Rob, és Kellan a két oldalamra álltak, és mindketten átöleltek, az egyikük a derekamat, a másik a vállamat.

- Mehetünk? - néztem rájuk.

- Mehetünk. - vágták rá egyszerre.

          Hanna nagy örömmel rohant előre, és kitárta előttünk az ajtót. Kiléptünk az utcára, és azonnal körülvettek minket a fotósok. Mi megálltunk, kedvesen mosolyogtunk, pózoltunk a kameráknak, miközben a két fiú egy pillanatra sem engedett el. Innen- onnan hallottam egy-egy elejtett szót, ilyeneket, hogy „szerelmi háromszög”, meg „egy pasi nem elég neki”, és „osztozkodnak rajta” . Mi továbbra is vidáman hagytuk magunkat fényképezni, aztán Rob és Kellan mindketten felém fordultak, és egyszerre jó hosszan arcon csókoltak, hogy elég sok kép készülhessen. Én teli szájjal vigyorogtam közöttük, aztán ők is elnevették magukat, és végül faképnél hagytuk a kissé meglepett firkászokat.

          Hahotázva mentünk Kellan terepjárójához. Oli ugyan először nem nagyon értette, mit akartunk ezzel a kis produkcióval, de most már ő is velünk nevetett. Jókedvűen bezsúfolódtunk a kocsiba, és elindultunk a  Les Deux felé.

Emma szerelése:

 

 

 

Robot pedig valahogy így képzelem: