27. fejezet- Egymásra találva

Sziasztok! 

Sajnos csak így éjfél után sikerült hoznom az új részt, de korábban nem volt időm! Remélem azért nem haragszotok! :) Ez a fejezet, hogy úgy mondjam... kissé túlfűtött lett, és félek is, hogy talán túlzásba estem, de nem tudtam leállítani magam, beindult a fantáziám... :P Néha azt is kell... :D 

Azért remélem tetszik majd!

Puszim Nektek! 






     Néhány órával később az ágy lábánál feküdtem a hátamon, és Robot hallgattam, amint a gitárján játszott. Olyan látványt nyújtott, ahogy egy szál szakadt nadrágban, mezítláb, fedetlen felsőtesttel ült nekidőlve az ágytámlának, és átszellemülve énekelt, hogy a szívem majd’ szétszakadt a boldogságtól. Csak néztem őt, és nem győztem hálát adni az égnek, hogy megadta nekem azt a csodát, amit Rob és az ő irántam érzett szerelme jelentett.

          A hangja…, a hangjába külön szerelmes voltam, minden egyes kiejtett szava simogatta az érzékeimet. És amikor énekelt, az számomra maga volt a mennyország. Annyira szerette magát átadni a zenének, talán ez volt az egyetlen (na jó, talán mégsem az egyetlen…) tevékenység, ami közben teljesen ki tudott kapcsolni.

          Valamikor régen, évekkel ezelőtt, amikor még csak a távolból imádhattam, és meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer csakis nekem fog énekelni, olvastam róla és az énekhangjáról egy nagyon találó mondatot. Valahol azt írták, Rob egy húszéves egy ötvenéves, tapasztalt férfi hangjával. Ennek csak igazat tudtam adni. A hangja olyan reszelős, szexi, mégis hihetetlenül lágy, amikor énekel, hogy mindig beleremegtem, ahányszor csak hallottam.

           Most valami új dalt játszott, még soha nem hallottam korábban. Hangulatában kicsit hasonlított a Never Think-hez, mégis más volt. Egy fájdalmas szerelemről szólt, egy fiú érzéseiről egy lány iránt. Nem kellett sok ész hozzá, hogy tudjam, kettőnkről énekel. A meghatottságtól sírnom kellett. Rob behunyt szemmel játszott, a fejét a támlának döntötte. Amikor a dalnak vége lett, kinyitotta a szemét, és rám nézett. Képtelen voltam megszólalni, csak felé nyújtottam a kezem. Félretette a gitárt, odamászott hozzám, és mellém bújt. A derekamat átölelve magához szorított, én pedig a mellkasomra vontam a fejét.

- Ezt mikor írtad? - hüppögtem a hajába.

- Freetown-ban. Folyton ott motoszkált a fejemben, nem hagyott nekem nyugtot. Muszáj volt kiírnom magamból.

- Annyira… gyönyörű… - suttogtam elhaló hangon. - És olyan bánatos.

- Mert az voltam. De most boldog vagyok, mert visszakaptalak. - felelte egyszerűen. - Meg akartam neked mutatni, mert rólad szól, mindarról, amit irántad érzek. Ez a dal a megvilágosodásom. - mosolyodott el.

- Szeretlek. - csókoltam meg a feje búbját. - Köszönöm… Még soha nem írtak nekem dalt.

- Majd én írok neked még többet is! - ígérte, és felemelve a fejét a szemembe nézett. - Tele van a fejem dalokkal, főleg, mióta ismerlek. Lesz mit kottáznom. - mosolygott kisfiúsan.

- Rám ne számíts. Fogalmam sincs, mi az a kotta. - nevettem el magam. - Mindig hülye voltam az ilyesmihez. Suliban mindig beválasztottak a kórusba, de én csak hallás után voltam képes megjegyezni a dalokat.

- Pedig nem is olyan nehéz… - ingatta a fejét mosolyogva. - Majd megmutatom.

- Isten ments! Inkább megtanulok szteppelni! - ellenkeztem. - Maradjunk annyiban, hogy te megírod a dalokat, én meg áhítattal hallgatom őket. - vigyorogtam rá megnyerőn. - Így mindenki jobban jár.

- Na jó… lehet róla szó… de… - kezdett bele kaján mosollyal, miközben az ujját ingerlően végighúzta a számon, majd a nyakamon, és meg sem állt a melleim közti völgyig.

- De? - kérdeztem rekedten, mert az érintése egyáltalán nem hagyott hidegen.

- De… mivel nem akarsz zenei nevelésben részesülni… és én vagyok olyan rendes, hogy ezt elnézzem neked… - duruzsolta bársonyos hangon, és az ujjai továbbra is ott kalandoztak a bőrömön. - Viszonzásul… hm… lenne egy ötletem…

- Mi-micsoda…? - dadogtam, mert teljesen feltüzelt, amikor a forró keze besiklott a pólóm alá, és simogatni kezdte a hasam. Rob szeme már egészen elsötétült a hirtelen feléledt vágytól. Megremegtem.

- Hm… sejtésed sincs…? - kérdezte reszelős hangon, majd a nyakamba csókolt.

- Nincs. - sóhajtottam fel kéjesen, de persze nagyon is jól tudtam, mire gondol. Viszont úgy gondoltam, egy kis játék belefér. - Elképzelésem sincs, mit kérnél tőlem…

- Úgy… szóval nincs… - nézett rám Rob sejtelmesen, aztán egy mozdulattal maga alá gyűrt. Befészkelte magát a lábaim közé. Az egyik kezével lefogta az enyémeket a fejem fölött, a másikkal feltűrte a pólóm, és idegőrlő lassúsággal simogatni kezdte a bőröm. A szeme mindeközben végig fogva tartotta az enyémet, és olyan üzeneteket közvetített felém, amitől minden ízemben remegni kezdtem. Kezdtem szédülni, és egyre inkább nehezemre esett koncentrálni. Úristen, mit művel velem ez a pasi egyetlen pillantásával?

 - Még mindig semmi? - kérdezte Rob, és hogy nyomatékosabbá tegye a szavait, lassan mozgatni kezdte a csípőjét. Hangosat sóhajtottam, és behunytam a szemem. Már nem voltam képes felelni sem. Csak nemet intettem a fejemmel. Ki akartam szabadulni a szorításából, hogy megérinthessem, de ő nem engedett.

- Hát, ha nem megy, talán segítek egy kicsit… - mormolta, és végre éreztem, ahogy ő is megremegett. Tehát ő sem nagyon tudja őrizni a hidegvérét. Odahajolt a fülemhez, és megsúgta, mit szeretne velem csinálni. Forró lehelete (vagy talán a szavai?) égette a bőrömet, és az egész testemet türelmetlen vágy öntötte el. Nem bírtam tovább, és a lábaimat Rob dereka köré fonva igyekeztem őt még közelebb húzni magamhoz, ha már a kezeim fogságban voltak. Neki nem volt ellenére ez a cselekedetem, mert rekedten felnevetett.

- Azt hiszem, kezded kapizsgálni. - búgta a fülembe.

- Rob! - sikoltottam a nevét. - Mit csinálsz velem?!

- Megtanítalak, mi jár, ha nem fogadsz nekem szót. - csókolta végig az államat, és izgatóan mozgott rajtam.

- Oh… ha így tanítasz móresre, akkor soha többé nem hallgatok majd rád. - ziháltam.

- Éppen ez volt a célom… - harapott bele finoman az alsó ajkamba.

           Felnyögtem, és kétségbeesetten igyekeztem kiszabadítani a karom. Ezúttal sikerült, bár nem tudom, nem az volt-e az oka, hogy Rob már nem is akart annyira lefogni. Amint felszabadultak a kezeim, vadul megmarkoltam a fenekét, és magamhoz rántottam. Robnak ennyi elég is volt az önuralma elvesztéséhez. Az ajkát az enyémre forrasztotta, és kifulladásig csókoltuk egymást. A ruhákat gyakorlatilag letéptük egymásról, alig vártuk, hogy érezzük a másik bőrének érintését a sajátunkon. Úgy éheztük a másikat, akár a levegőt. Alapvető szükségletünkké vált a másik teste. Egy gyors, mégis minden szempontból kielégítő együttlét után összefonódva feküdtünk az ágy tetején.

- Tudod, hogy belőled sosem elég? - kérdezte álmosan Rob, miközben lustán cirógatta a csípőm.

- Tudod, hogy éppen ezt akartam kérdezni én is? - nevettem fel, és átvetettem a lábam Rob derekán.

- Hm… egy rugóra jár az agyunk… - mosolygott behunyt szemmel, és tovább simogatta a bőröm. Ficánkolni kezdtem, próbáltam kényelmesen elhelyezkedni. - Na, nyughass már… - méltatlankodott.

- Jól van! - morogtam. - Csak nagyon böksz. Tiszta csontos vagy. Nem adtak enni Afrikában? Szolidaritást vállaltál az éhezőkkel? - piszkáltam, de csak kinevetett.

- De, adtak enni, csak nekem nem kellett. Nem volt étvágyam. Bezzeg most…! - felemelte a fejét, és játékosan a fülembe harapott.

- Aú! - kiáltottam fel, és megpróbáltam ellökni magamtól, de ő csak szorított magához, és össze-vissza harapdált, én meg hangosan kacagtam. Olyan jó volt bolondozni vele!

Végigharapdálta az egész testem, miközben mindenféle hangokat adott ki.

- Hamm… nyami… mmm… de fincsi… - hasonlókat. Morgott, mint egy éhes oroszlán, és csattogtatta a fogait, engem meg folyamatosan rázott a nevetés, képtelen voltam abbahagyni.

- Hé, kicsim, most meg is sértődhetnék! - emelte fel a fejét, miután a csípőmön is otthagyta a fogai nyomát.

- Miért? - néztem rá értetlenkedve.

- Mert amíg én bánatomban majd’ elfogytam - emelte a homlokához színpadiasan a kezét. -, addig te meg úgy látom, inkább szedtél magadra. Kikerekedtél. - paskolta meg a derekam.

- Na szép! - húzódtam el, és duzzogva magamra rángattam a takarót. - Jó, hogy nem mondod rögtön azt, hogy egy nagy tehén vagyok! - húztam fel az orrom, és hátat fordítottam neki. Persze én is tudtam, hogy felcsúszott rám egy-két kiló, észrevettem néhány ruhámon, hogy nem úgy áll, mint szokott, de reméltem, hogy ez elkerüli Rob figyelmét, vagy ha mégsem, legalább nem teszi szóvá. Hát tévedtem. Rob persze azonnal hozzám bújt, és átölelt hátulról. Azt hittem, majd bocsánatot kér, vagy minimum elszégyelli magát, de csak nevetett.

- Ugyan már, miért lennél tehén? - kérdezte, és fújkálni kezdte a tarkómat, amitől azonnal felborzolódtak a pihék a bőrömön. Nem válaszoltam, csak dúltam-fúltam tovább magamban. - Hé, ne legyél bolond! - rázott meg egy kicsit. - Csak azt mondtam, hogy kikerekedtél, nem azt, hogy elhíztál.

 - Ilyet akkor sem mondunk egy nőnek. - mormogtam.

- Hát én mondok, mert ez az igazság. Nem olyan értelemben mondtam, ahogy gondolod. Nekem bejön ez a változás… - susogta a fülembe. Felé fordultam.

- Tényleg? - pislogtam rá, ő meg halkan felnevetett.

- Naná! Neked jól áll… sőt… más lettél… még szexibb, pedig én azt hittem, ezt már nem lehet fokozni… - gyanúsan megvillantak a szemei.

- Szexi. Én. - mondtam kétkedő hangsúllyal, de Rob hevesen helyeselt, és egyre közelebb húzódott.

- Te bizony. Vagy látsz itt valaki mást is?

- Hm… akkor Kellan jó munkát végzett. - töprengtem, miközben sikertelenül igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy Rob bekúszott a takaró alá, és mohón rátapasztotta az ajkát a már kevésbé kirajzolódó bordáimra. A szavaim hallatán azonban kidugta a fejét rejtekéből.

- Hogy kapcsolódik ehhez Kel? - ráncolta a homlokát.  

- Csak úgy, hogy szó szerint követte az utasításodat, hogy vigyázzon rám, és állandóan etetett, ha éhes voltam, ha nem. Szigorú hízókúrán voltam, mert szerinte rémes formában voltam, és ez minden bizonnyal a nem megfelelő étkezés eredménye volt. - nevettem. - Olyan idegesítő volt, de közben olyan vicces! Csak akkor nem, amikor már rosszul voltam a sok kajától.

- Már értem. - mosolygott teli szájjal Rob, és már húzta is vissza a fejére a takarót. - Akkor tényleg jól tettem, hogy rábíztalak. Meg is kell köszönnöm neki… - De ezeket a szavakat már inkább csak magának szánta… Ami azt illeti, nem is sok jutott el belőlük a tudatomig, mert az érintései egészen elbódítottak. Éreztem, amint újra eluralkodott rajtam a szenvedély, és már nem tudtam, nem is akartam gondolkodni. A világ megszűnt létezni, és én örömmel vetettem bele magam egy más dimenzióba.

          Az elég viharosra sikeredett éjszaka után a várakozásommal ellentétben mégis viszonylag emberi időben fel tudtunk kelni. Persze az ágyból kiszállás nem ment olyan egyszerűen, mert valamelyikünk mindig visszarángatta a másikat, de végül határozottan a sarkamra álltam, és elindultam tusolni. Rob meg persze utánam jött, így újabb órába telt a fürdés, de nem bántam.

          Végül eljutottam a konyhába, és sikeresen összeütöttem némi tápláló reggelit. Csupán Rob egyik ingét viseltem, amiből áradt az illata, ezért imádtam. Komolyan gondoltam, hogy visszahizlalom Robot, úgyhogy jó kis hagyományos angol reggelit rittyentettem tojással, szalonnával, vajjal, pirítóssal, finom málna dzsemmel és narancslével. Ahogy gondoltam, Rob szeme felcsillant, amikor meglátta a rengeteg ételt, és nagy élvezettel merült bele a gasztronómiai élvezetekbe. Jó volt nézni, ahogy befalt mindent, amit csak elé tettem. Ő sem vitte túlzásba a felöltözést, csupán egy alsónadrágot viselt. Evés közben beszélgettünk, megemlítettem neki a várható munkámat New Meadow-ban, aminek nagyon örült. Most már én is másképp álltam az egészhez, nem azért akartam menni, hogy távol legyek Robtól, hanem mert érdekelni kezdett a dolog. Rob támogatta az utazásomat, mivel neki is vissza kellett térnie Sierra Leonéba néhány nap múlva. Addig azonban úgy akartunk élni, mint a nászutasok, eszünk ágában sem volt kimozdulni a lakásból egy percre sem.

          Amikor leszedtem az asztalt, és a konyhában készültem mosogatni, Rob mögöttem termett, és hátulról átölelt. A keze az ing elejére siklott, és kigombolta, majd lecsúsztatta a vállamról, miközben a nyakamat csókolgatta, és lihegve visszainvitált a hálóba. Nekem azonban jobb ötletem támadt. Megfordultam, és incselkedve hívogattam közelebb. Ahogy lángoló tekintettel jött felém, én úgy hátráltam szándékosan a fal felé, míg végül nekiütköztem, és ő elért engem. Kiéhezetten esett nekem, és úgy csókolt, hogy alig kaptam levegőt. A vállába kapaszkodtam, és a csípője köré fontam a lábaim. Azonnal tudta, hogy mit szeretnék. Akkor és ott, a falnál állva lettem az övé, és nem hiszem, hogy valaha éreztem volna olyan perzselő szenvedélyt, mint ezekben a pillanatokban. Mindig is élveztem a vele való szeretkezést, jobban, mint bárki mással előtte, nem mintha sokan lettek volna. Rob tudta, hogyan csalogassa elő belőlem a nőt, és én örömmel ismerkedtem meg a vadabb, gátlástalanabb énemmel, és bátran fedeztem fel az ő érzékeny pontjait. Amit Rob is meglehetősen értékelt.

          Estére nem terveztünk semmi különöset, csak egy kis tévézést. Rob napközben felhívta a telefonomról Steph-et, hogy értesüljön mindenről, amiről szükséges volt, majd biztosította, hogy másnap első dolga lesz egy új telefont venni. Szerencsére az ügynöke nem tartogatott kellemetlen meglepetéseket, inkább csak örült, hogy Robnak végre jó volt a kedve, és még ugratták is egymást. Utána Kellant hívta, akitől bocsánatot kért a viselkedéséért, és miután Kel húzta egy kicsit az idegeit azzal, hogy eljátszotta a vérig sértett barátot, megbeszélték, hogy másnap összeülnek valahol sörözni. Nagyon örültem neki. Én azt terveztem, hogy amíg Rob távol lesz, elugrom Zoey-ékkal valahová koktélozgatni, és Ashley-t is elhívtam, aki ujjongva beleegyezett, és sikongatott örömében, amikor megtudta, hogy Rob és köztem újra minden rendben van. Vártam a másnapot.  Rám fért már egy kis buli, és most még kedvem is volt hozzá. Ezt az estét azonban meghitt kettesben akartuk tölteni.

Éppen összebújva hevertünk a kanapén valami ősrégi filmet bámulva, amikor csengettek.

- Ki a fene lehet az? - zúgolódott Rob, miközben kikászálódtam a karjaiból.

- Nem tudom. - vontam meg a vállam, miközben az ajtó felé indultam. Menet közben ellenőriztem, hogy a külsőm megfelel-e arra, hogy látogatót fogadjak. Ismét Rob ingét viseltem, ezúttal egy kis rövidnadrággal, szóval úgy döntöttem, jó leszek így is, akárki is az.

- Ki az? - kérdeztem az ajtó előtt állva.

- Meglepetés! - hallottam odakintről egy túlságosan is ismerős női hangot, amint elég erős akcentussal kiabált. Hitetlenkedve nyitottam ki az ajtót. Az állam egész a földszintig esett, amikor megláttam a látogatóimat. Csak álltam és bámultam.

- Mi van, hugi, már be sem hívsz? - dörmögte Oli vigyorogva, miközben Hanna már a nyakamban is volt. Micsoda meglepetés!