26. fejezet- Az igazság II.

          Miután elfogyott a kávé, úgy döntöttem, ideje a tettek mezejére lépni. Leugrottam a pultról, és benéztem a hűtőbe. Kellan eléggé kifosztotta, így nem sok mindent találtam. Vásárlás! Lábujjhegyen lopakodtam be a hálóba ruhákért, gyorsan felöltöztem egy egyszerű melegítőbe, és mielőtt elmentem volna, egy óvatos puszit nyomtam Rob arcára, aki szerintem éppen téli álmot aludt. Amikor kiléptem a lakásból, csaknem átestem egy nagy valamin, ami az ajtóm mellett állt. Meglepetten ismertem fel Rob csomagját a földön. Már ha a gitárját, és egy láthatóan majdnem üres hátizsákot csomagnak lehet nevezni. Úgy tűnik, az esti felfordulásban valahogy kinnfelejtődtek. Nos, a szegényes poggyászból ítélve Rob vagy nagyon rövid időre érkezett, vagy olyan sietve indult útnak, hogy otthagyta a cuccait. Nem akartam ezen töprengeni, inkább gyorsan bevittem a holmit az előszobába, miközben hálát adtam az égnek, hogy a legfelső szinten lakom, becsületes szomszédok között, akik nem vették jogtalanul magukhoz. Amikor elindultam végre, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy merjek-e a főbejáraton kimenni. Hamar sikerült eldöntenem a kérdést, és a hátsó ajtó felé vettem az irányt. Biztonságban léptem ki az utcára, egy teremtett lelket sem láttam. Egy kis sikátoron keresztül gyorsan a szomszéd utcába értem, ahol volt egy kis közért. Vásárlás közben eszembe jutott Kellan. Még fel sem hívtam! Gyorsan előhúztam a telefont, tegnap óta először végre bekapcsoltam, és már kerestem is a számát.

- Szia, baby! - kiáltott bele már a második csengés után.

- Szia! Ne haragudj, elfelejtettelek este felhívni. - mentegetőztem zavartan, mert felvillantak előttem a képek, amik miatt kiment a fejemből a telefonálás. - Ööö… sokáig fennvoltunk, aztán meg nem jutott eszembe…

- Aha, nem kell a duma, tudom én, miért nem jutott eszedbe… Egymásnak estetek, mi? - nevetett Kellan, mire elpirultam. - Hosszú éjszakátok lehetett! Irigykedek!

- Kel, olyan vagy! - kiáltottam rá, mire az üzletben néhányan kíváncsian felkapták a fejüket. Zavaromban szinte bebújtam az egyik polcba. Kellan közben jól kinevetett.

- Ezek szerint akkor minden oké. - jegyezte meg, miután kicsit elkomolyodott.

- Hát, az túlzás. Van mit átbeszélnünk. Úgy terveztem, csinálok valami kaját előtte, de el kellett jönnöm vásárolni, mert VALAKI felfalta az egész konyhámat. - mondtam célzatosan, mire kuncogni kezdett. - Szóval hazamegyek, főzők valamit, aztán végre felébresztem Robot, és…

- Még alszik? - hüledezett. - Délután négy van! Em, te aztán megéred a pénzed! Jól kifáraszthattad! Mondom én, hogy irigykedek!

- Hülye! - morogtam, de közben vidáman mosolyogtam, és újra megindultam a sorok között. Bedobáltam ezt-azt a kosárba, de igazából nem is nagyon figyeltem, miket. - És hogy van az állad? - érdeklődtem.

- Kicsit bekékült, és recseg-ropog, ha mozgatom, de bírom! Kemény vagyok, hiszen tudod! - nevetett.

- Kíváncsi vagyok, mit fog rá kitalálni a sajtó, ha meglátnak így. - tűnődtem, és már előre megrázkódtam a gondolattól.

- Biztos írnak majd egy csomó hülyeséget, de ne törődj vele. Ez is elmúlik majd. Legfeljebb azt mondom, hogy a forgatáson szereztem.

- Jó, csak…

- Nincs csak! - vágott közbe. - Felejtsd el a dolgot. És különben is, szinte örülök, hogy így történt, mert legalább végre megbizonyosodhattam róla, hogy Rob nem egy elveszett gyerek, ha meg kell védenie a nőjét. - nevetgélt. - A látszat ellenére volt ám ereje az ütéseinek.

- Gondolom. - motyogtam. - Kel?

- Igen?

- Tudod, ugye, hogy sajnálja? Nem akarta ezt tenni. Már rájött milyen hülye volt. Meg is fog keresni, hogy…

- Tudom. - szólt közbe kedvesen. - Nem kell mentegetned őt, Em. A helyében én ugyanígy kilettem volna, sőt… Nincs semmi baj. Megiszunk egy sört vele, és kész.

- Akkor jó. - lélegeztem fel. Nem viseltem volna jól, ha miattam feszültség lett volna kettejük között.

- Most mennem kell, mert Nikkivel találkozom.

- Oké! Örülök, hogy beszéltünk, és jól vagy!

- Én is! Jók legyetek! És tudod! Csak szólj, ha kellek, és repülök!

- Tudom! Köszönöm! Nem is tudom, mire mennék nélküled! - hízelegtem neki kicsit.

- Hát nem sokra, baby! - nevetett. - Csókollak!

- Én is téged!

          Miután eltettem a telefont, gyorsan átnéztem a kosár tartalmát, mit is hajigáltam bele, de egész ügyes voltam, mert semmi butaságot nem találtam. Így hozzácsaptam még némi gyümölcsöt, fizettem, aztán visszaosontam a lakásba. Rob még mindig nem kelt fel, így volt időm nyugodtan összeütni valamit. Édes-savanyú csirkét készítettem rizzsel. Az hamar elkészül, és még finom is. Miután végeztem a főzéssel, gyorsan lezuhanyoztam, kényelmes ruhába bújtam és összekötöttem a hajam.

Úgy döntöttem, ideje felébreszteni Robot. Mivel ez megfelelő felszerelés nélkül nem egyszerű mutatvány, készítettem egy óriási bögre forró kávét, és azzal, valamint a Camel cigijével együtt indultam a hálóba. Ezek nélkül képtelen magához térni.

Odaosontam az ágy mellé, és a kávét meg a cigit letettem az éjjeliszekrényre. Rob a hasán feküdt a bal keze lelógott az ágyról. Mélyen aludt, hangosan szuszogott. Nem igazán volt szívem felébreszteni, de muszáj volt. Nem bírtam tovább várni. Tudnom kellett, mi lesz velünk.

- Rob… - simítottam meg a vállát. Azonnal reagált, és álmosan felemelte a fejét. Alig bírta kinyitni a szemét.

- Hm…?

- Ideje felkelni, álomszuszék. - suttogtam.

- Igaz… - motyogta. - Uhh… - a hátára fordult, és megdörzsölte a szemét. - Mennyi az idő?

- Mindjárt fél hat.

- Basszus, ezt nem hiszem el! - ült fel döbbenten. - Átaludtam az egész napot?

- Én is elég későn keltem, ne izgulj. Tessék, a kávéd. - nyújtottam neki a bögrét, amit hálás arccal vett el.

- Hú, éppen erre gondoltam. Köszi. Mmm… ez isteni. - mormolta, miután belekortyolt. - Már csak egyvalami hiányzik…

- Cigi. - sóhajtottam. Elvettem a szekrényről, és meglobogtattam előtte. - Mindenre gondoltam. - mosolyogtam.

- Istennő vagy! - vigyorgott.

- Oké, persze. De tudod, az ágyban nem dohányzunk! - figyelmeztettem. Engedelmesen kiült az ágy szélére, majd felállt. Mindketten elfeledkeztünk a meztelenségéről, és amikor a takaró lehullott róla, elakadt a lélegzetem. Megbabonázva bámultam, amit persze ő is észrevett, és félszeg mosolyra húzta az ajkát, de nem takarta el magát.

- Ó… talán inkább vegyél fel valamit. - fordultam el. Nem akartam, hogy a testiség irányába terelődjenek a gondolataim. A szex nagyon ment nekünk, a beszélgetés annál kevésbé, és én most az utóbbi képességünket kívántam fejleszteni. - Még megfázik a meztelen feneked az erkélyen.

Azzal otthagytam a szobában, és a konyhába mentem. Elkezdtem pakolászni, majd néhány perc múlva hallottam, hogy Rob utánam jött.

- Khm… - köszörülte meg a torkát, mire felé fordultam. Már rajta volt az alsónadrágja, és éppen a fejét vakargatva nézett rám.

- Mindjárt megmelegítem az ételt. - mondtam. - Édes-savanyú csirke lesz, remélem megfelel.

- Persze, az csodás lesz. Nem bánod, ha megfürdök előtte?

- Nem, menj csak. Mindent megtalálsz, ahol eddig.

- Persze. Kösz.

          Alig negyed órával később ki is jött a fürdőből, frissen, illatozva, vizes hajjal, megborotválkozva. Borotválkozva? Jah, hiszen van nálam borotvája. Meg egy csomó más cucca, ruhák, könyvek, CD-k, stb. Ennek ellenére a tegnapi kopott farmere volt rajta, de ezt leszámítva mezítláb volt, és még egy pólót sem húzott fel. Nem könnyíti meg a dolgom, az biztos. Komoly arccal állt a kanapé mellett, ahol ültem. Bizonyára ő is érezte, hogy sok múlik a következő órákon.

- Akkor ehetünk? - kérdeztem az ebédlőasztalra mutatva, ahol közben megterítettem. Rob csak bólintott, így némán leültünk, és enni kezdtünk. Közben egy szót sem szóltunk, csak a tévé monoton duruzsolását lehetett hallani. Azt hiszem, mindketten készültünk lelkileg. Gépiesen falatoztunk, én a részemről meg sem tudnám mondani, milyen volt az étel, és szerintem Rob sem volt ezzel másként. Amikor befejeztük, felálltam, és leszedtem az asztalt. Nem vesztegettem az időt a mosogatásra, ehelyett jobb „szórakozást” találtam ki.

Visszaindultam a nappaliba, ahol Rob már idegesen toporogva várt.

- Tudom, hogy beszélnünk kell. - mondta halkan, és belenézett a szemembe.

- Igen. - bólintottam.

- Gyere. - lépett közelebb, és a kezem megragadva a háló felé húzott.

- Mit csinálsz? - rántottam el a karom. Rob értetlenkedve nézett rám. - Beszélgetésről volt szó, nem szexelésről. - morogtam.

- Nem is azt akartam… - jegyezte meg meglepetten. - Én csak… szeretem a hálódat… Olyan megnyugtató a hangulata. Jobban szerettem volna ott beszélgetni, ennyi. Nem volt semmi hátsó szándékom.

- Oh… - ezúttal rajtam volt a meglepődés sora. - Azt hittem… mindegy. Jó, nekem végülis mindegy, ott is beszélhetünk, ha neked az jobb. - vontam meg a vállam, majd elindultam a szobába.

          Magam alá húzott lábbal telepedtem az ágy végébe, és az egyik párnát az ölembe vontam. Rob is bejött, és döbbenten láttam, hogy a gitárját is hozza. Inkább nem is kérdeztem semmit, csak csendben figyeltem, ahogy leült velem szemben a földre a fal tövében. Törökülésbe helyezkedett, és a gitárt maga elé húzta. Nem nézett ugyan rám, mégis minden eddiginél jobban tudtam, hogy csakis rám figyel. Ez megnyugtatott.

- Szóval… - kezdtem bele rekedten. - Azt hiszem, legjobb, ha én kezdem. Sok minden van, amit tisztáznunk kell. Történtek bizonyos dolgok közöttünk, és utána is megesett olyasmi, amit nem értek, ezért szeretnék tisztán látni. Szeretném, hogy akármi is történik ezek után velünk, az úgy történjen, hogy nem maradnak köztünk elvarratlan szálak.

- Én is ezt szeretném. - felelte Rob halkan. - Annyi mindent el akartam neked mondani, és mégsem voltam rá képes. A saját hülyeségem akadályozott benne, mert túl büszke voltam, hogy belássam, hibáztam. - elhallgatott, és elnézett valahová a semmibe.

- Rob…

- Tessék. - válaszolt, és lassan felém fordította az arcát.

- Mi történt Elisha és közted? - böktem ki az első kérdésemet. Rob nem felelt, csak lehajtotta a fejét, és elkezdte pengetni a gitárját. Nem játszott összefüggő dallamokat, csak improvizált.

- Tudnom kell, mielőtt jobban belemerülünk ebbe a beszélgetésbe. - tettem hozzá. - Nem fogok ítélkezni feletted, ahogy te felettünk. - láttam, ahogy megrándult az emlékezéstől. - Nem szemrehányásként mondom ezt, csak fontos, hogy tudd. Elismerem azt is, hogy te talán okkal akadtál ki tegnap, hiszen a látszat valóban ellenünk szólt, és nehéz józanul gondolkodni, amikor az ember úgy érzi, becsapták. De te magad is rájöttél, hogy alaptalan volt a gyanúd. Éppen emiatt én nem akarok ugyanebbe a hibába esni. Nem fogom újra a fejedhez vágni, hogy mit csináltál Elishával, mert nem tudom, mi az igazság. De ahhoz, hogy legyen értelme folytatni ezt a beszélgetést, el kell mondanod nekem mindent. Amikor Elisha először felbukkant, azt mondtad, csak egy kolléga, akivel majd együtt fogtok dolgozni. Hittem neked, hiszen nem is volt okom kételkedni. De azok a képek, amik a napokban készültek… Rob, mit keresett Elisha nálad Freetownban? Nem egy tipikus turistaparadicsom az a hely, ha jól tudom, tehát nem hinném, hogy véletlenül ugyanoda ment nyaralni, ahol te dolgozol. Ráadásul nem úgy tűnt, mintha nagyon ellenedre lett volna a dolog.

- Em… - kezdett bele a válaszba Rob, és lefogta a húrokat a gitárján. - Nem akarom, hogy félreértsd mindazt, amit tettem. Tudnod kell, hogy te vagy a legfontosabb az életemben. Elmondok valamit, hogy megértsd, min mentem át az elmúlt napokban.

          Feszülten figyeltem, és éreztem magamon, ahogy egyre idegesebbé váltam. Rob úgy beszélt, mintha óriási baklövést követett volna el, valamit, amivel megbánt majd, ha megtudom. Eluralkodott rajtam a félelem, és elkezdte összeszorítani a szívemet, de nem akartam átengedni magam neki.

- Életemben nem voltam a kapcsolataimban egy túl lelkizős fajta. - folytatta Rob, és nagyon lassan beszélt, nagyon tagoltan. - Mielőtt veled találkoztam, az érzelmi kérdéseket mindig viccként kezeltem, elhülyéskedtem a komoly beszélgetéseket. Így akartam elkerülni a fájdalmat, azt mutattam, hogy nem érdekel, ha megbántanak. Soha nem voltam olyan romantikus, mint a drága Edward, akivel annyira szeretnek összetéveszteni. - mondta, és fájdalmas grimaszba torzult az arca. - Én nem vagyok az az önfeláldozó típus, nem tudok úgy udvarolni, nem vagyok tökéletes. Inkább már minden kapcsolatom elején megmutattam, milyen is vagyok valójában, hogy később ne vágják a fejemhez, hogy átvertem őket. Nem is sikerült egyetlen értelmes kapcsolatot sem kialakítanom… Na jó, Kristen valójában az lehetett volna, de az nem rajtam múlott… - szúrta közbe, én meg elképedtem.

- Kristen? - ismételtem döbbenten. - Hát igazak voltak a pletykák? - Nem is értem, min lepődtem meg, hiszen már akkoriban is szinte biztos voltam benne, hogy van köztük valami. Csak hát sosem bizonyosodott be minden kétséget kizáróan. Hirtelen eszembe jutott, hogy Ashley-nek is volt ezzel kapcsolatban egy elejtett megjegyzése, amikor Peterrel meg Kelannel itt voltak, de akkor túl fáradt voltam odafigyelni rá.

- Igen, igaz volt. - bólintott Rob. - Persze nem akkor kezdődött, mint ahogy állították, és nem is tartott olyan sokáig. De ez most lényegtelen. Majd egyszer elmondom ezt is, ha még kíváncsi leszel rám egyáltalán. - sandított rám szégyellősen, majd folytatta. - Szóval a lényeg, hogy a nemtörődömségemmel elég hamar elűztem magam mellől mindenkit. Nem is érdekelt, azt mondtam magamban, hogy úgysem működött volna. Feladtam. Aztán jöttél te… Veled minden olyan más! Veled érzek! Melletted mindent másképp élek meg, mindent máshogy akarok csinálni. Az elejétől azt akartam, hogy minden jó legyen. Te lettél a jobbik felem. Veled mindent úgy élek át, ahogy arról legbelül mindig álmodtam. És a fájdalmat sem kerülhetem el. - hajtotta le a fejét. - Rá kellett jönnöm, hogy amíg szeretek, addig szenvedni is fogok, és ez nekem teljesen új tapasztalat.

- Én sosem akartam, hogy miattam szenvedj! - kiáltottam fel. Szíven ütöttek a szavai, és a boldogság mellett, amiért ilyen fontossá váltam számára, szomorú is voltam, amiért fájdalmat okoztam neki.

- Nem úgy szenvedek, ahogy te gondolod! - ellenkezett. - Ez olyan… normális egy igazi kapcsolatban, azt hiszem. Tudod, arról van szó, hogy amellett, hogy mindig veled lennék, és élvezek minden együtt töltött percet, egyben rettegek is, hogy mi lesz, ha vége szakad? Ha valami bajod esik, valamiért elszakadunk egymástól, vagy bármi történik… Azt nem élném túl! És ebbe fáj belegondolnom is, így értettem, hogy szenvedek.

- Értem. - bólintottam megsemmisülten, hiszen Rob a saját gondolataimat mondta ki.

- Amikor megkértem a kezed, azért tettem, mert komolyan gondoltam. - nézett mélyen a szemembe, és megremegtem a szerelemtől, ami felém áradt belőle. - Nagyon szerettem volna, ha igent mondtál volna, és nagyon magabiztos is voltam… Meg sem fordult a fejemben, hogy visszautasíthatsz. - ismerte be. - Azt hittem, ugyanazt szeretnénk, és amikor bebizonyosodott, hogy nem így van, nem voltam képes uralkodni magamon. Nagyon csúnyákat gondoltam, azt hittem, nem szeretsz, és csak játszottál velem, tudod, hogy elmesélhesd a barátaidnak, hogy egy hírességgel volt viszonyod… - vallotta be szégyenkezve. - Nem is akartam hallani az indokaidat, annyira elvakított a düh. Megalázva éreztem magam. Miután eljöttem tőled, egész éjjel le sem hunytam a szemem, de még mindig képtelen voltam józanul átgondolni a dolgot. Megbántott voltam, és úgy éreztem, hiába szerettelek.

- Rob… - kaptam a szám elé a kezem, és könnyek gyűltek a szemembe. Tudtam, hogy mélyen megsebeztem a viselkedésemmel, de nem is sejtettem, hogy azt gondolta, nem szeretem.

- Tudom, kicsim. - mosolyodott el szomorúan. - Tudom, de engedd, hogy folytassam. Szóval, elutaztam Afrikába, bár a gépen már éreztem, hogy valami nem stimmel, inkább maradnék, és visszafutnék hozzád. De a büszkeségem és a mérgem még mindig erős volt. Kellan délután ért el, mert csak akkor kapcsoltam be a telefonom. Amikor elmondta, milyen állapotban talált rád, rettenetesen megijedtem. Nagyon féltettelek, és kiborultam, szinte hisztiztem Kelnek, hogy el ne mozduljon mellőled. Azt éreztem, hogy most azonnal haza kellene jönnöm, de nem tehettem. És az egyik felem azt súgta, hagyjalak lenyugodni, és várjam meg, hogy te keress meg. Ezt elgondolni könnyű volt, de megvalósítani annál nehezebb. Nem is tudod, hányszor tárcsáztam a számod, és mégsem mertelek felhívni. Féltem, hogy a viselkedésemmel egy életre megutáltattam magam veled. Az, hogy te sem kerestél, csak alátámasztotta ezt a gyanúmat. Megint dühös lettem, és ekkor keresett meg Elisha… Mondta, hogy egy hétre oda tudna utazni, hogy kicsit próbálgassuk a szerepünket, mivel az én filmem befejezése után rögtön kezdjük a közöset, és nem lenne időnk összeismertetni a karaktereinket. Először haboztam, tudtam, hogy ez nyilvánosságra fog kerülni, és tudtam, hogy hozzád is eljutnak majd a hírek. Aztán éppen miattad egyeztem bele. - nézett rám.

- Hogy érted? - rökönyödtem meg.

- A kisördög bennem azt súgta, hogy „Igen, mutasd csak meg neki, hogy mit veszít, ha nem kellesz neki! Tedd féltékennyé!” Szóval Elisha megérkezett, és minden szabadidőmet vele töltöttem. Láttam rajta, hogy vonzódik hozzám, és beismerem, kicsit adtam is alá a lovat. Flörtöltem vele, de közben egyre jobban utáltam magam, amiért ezt csinálom.

- Rob, mi történt köztetek pontosan? - szegeztem neki a kérdést.

- Csókolóztunk.