29. fejezet - Testvérek

Sziasztok Lánykák!

Annyira nagyon imádlak Benneteket, nagyon köszönöm a sok véleményt az előző részekhez! Ma sajna kifogott rajtam ez a viharos idő, mert kinyírta a netemet, ezért nem tudtam ma sem reagálni a kommentjeitekre, de ha belehalok is, pótolni fogom! :) 

Most ugyan nem az otthoni gépemnél vagyok, a tesómék voltak olyan kedvesek kölcsönadni nekem a laptopot egy kis időre, szóval amíg az időm engedi, elintézem a dolgaimat. Remélem mindenkire lesz időm! :)

Addig is itt van Nektek az új rész, amiben Emma elbeszélget a rég nem látott testvéreivel. Rob nem nagyon lesz benne, de mivel Olit szeretitek, remélem tetszeni fog!

Puszim Nektek!

Oli kérdőn felvonta a szemöldökét és rám bámult, de mivel eltökélten álltam a pillantását, egy idő után megvonta a vállát, és ledobta magát a kanapéra Hanna mellé.

- Mondd. - morogta. - De figyelmeztetlek, azon, hogy ki nem állhatom az az alakot ott bent - bökött a hálószoba felé. -, semmi nem változtat. Nem tudsz olyat mondani, amivel megkedveltethetnéd velem.

- Ugyan már, Oli, ne legyél már ilyen keményfejű! - lökött rajta egyet Hanna. - Szerintem igazán adhatnál neki egy esélyt. Lehet, hogy nem is olyan, mint amilyennek te hiszed. Nekem szimpi. - vigyorodott el elragadtatottan, de Oli továbbra is csak mérgelődött.

- Ezek szerint már téged is megetetett. Örülök, mondhatom! Nektek, lányoknak elég, ha csak rátok néz azokkal az ártatlan szemeivel, és máris olvadoztok tőle! Az sem számít, ha közben tönkretesz titeket. Csak a szép kis pofikáját látjátok. Jellemző!

- Elég! - sziszegtem ingerülten, mire mindketten felém fordultak. - Ha a továbbiakban is csak szidni tudod Robot, akkor inkább meg se szólalj, légy szíves! - fordultam Olihoz. - És ha már ilyen roppant kedvesen és előítélet-mentesen eldöntötted, hogy csak azért sem próbálod meg elfogadni őt, hát akkor én meg hadd szögezzem le már most, hogy a kedvedért nem fogom őt elküldeni innen, szóval kénytelen leszel elviselni a társaságát.

- Mi?? - hördült fel a bátyám, és majdnem felugrott a kanapéról, de Hanna csitítva visszafogta. - Nem képzeled, hogy egy fedél alatt maradok vele?

- Vagy ez, vagy mehetsz egy szállodába. - közöltem tényként, mire Oli elkerekedett szemekkel bámult rám.

          Hanna arca mély döbbenetet tükrözött. Tudtam, hogy sikerült alaposan meglepnem őket az iménti kijelentésemmel, talán Olit még meg is bántottam vele, de muszáj volt határozottan kiállnom Rob mellett, különben sosem fogják fel, hogy komolyan szeretjük egymást.

- Nézd, meg kell értened. - magyaráztam. - Rob már amúgy is itt volt. Néhány nap múlva ismét elutazik, és ki tudja, mikor láthatom újra. Ti még csak ide sem szóltatok, hogy jöttök, és azt várod, hogy csak mert te pikkelsz rá - mellesleg ok nélkül, hiszen nem is ismered őt - dobjam ki innen?

Ha azt vártam, hogy ilyen könnyen meggyőzőm majd, hát tévedtem.

- Igen! - vágta rá azonnal Oli. - Minket sokkal ritkábban látsz, mint őt! - ez mondjuk igaz volt, de a véleményemen mit sem változtatott. - Azért jöttünk, hogy veled legyünk, de neked fontosabb ez a…

- Ki ne mondd! - figyelmeztettem mérgesen. Láttam, ahogy erre nagy erőfeszítések árán kissé visszafogja magát. Ez már jó jel volt, azt jelentette, hogy nem talált süket fülekre a kérésem.

- Jó, nem mondom ki. Remélem azért azt nem tiltod meg, hogy azt gondoljak róla, amit akarok.

- Szíved joga. - hagytam rá. - Amíg magadban tartod a véleményed. - Figyelj, Oli, nem veszekedni akarok veled. Tényleg örülök, hogy itt vagytok, bár mindenkire számítottam, csak éppen rátok nem. Viszont ha már itt vagytok velem, miért nem lehetünk meg mindannyian békében egymás mellett? Csak néhány napról van szó. Hidd del, rá fogsz jönni, hogy nincs okod ennyire gyűlölni őt.

- Mi az, hogy nincs okom? Te talán elfelejtetted, de én nagyon is jól emlékszem, hogyan sírtál a telefonban miatta! És a lapok? Miatta írnak rólad mindenfélét össze-vissza! Ő meg közben? Mind láttuk, hogyan enyelgett azzal az Eliza-izével…

- Elisha… - helyesbítettem szórakozottan. Hanna halkan kuncogott a háttérben. Örültem, hogy legalább ő nem veszi olyan komolyan ezt az ostoba helyzetet, mint a bátyám.

- Tökmindegy. Felőlem Gizi is lehet. Ez a kis… sztárocskád akkor is csak egy skalpvadász. El fog hagyni téged, amint talál egy izgalmasabbat, te meg itt maradsz majd egyedül, összetörve, és nem lesz, aki vigyázzon rád. Ezt nem akarom megvárni.

- Ugyan már, Oli, nyisd ki a szemed! - emeltem fel a hangomat. - Már ezerszer elhagyhatott volna, ha izgalomra vágyna. Sőt, szóba sem állt volna velem. Hiszen ismersz, tudod, milyen unalmas vagyok. Neki mégis kellek. Így szeret engem, ahogy vagyok, és én is őt! Soha nem lehetek elég hálás, amiért egymásra találtunk.

- Szeret! - horkant fel. - Hogy mondhatsz ilyet, még alig ismered! Ezek csak magukkal vannak elfoglalva. Te most újdonság vagy a számára, friss husi. Más vagy, mint az eddigi női, de majd talál valakit, aki még nálad is jobban érdekli. Azt sem tudja, mi az, hogy szeretni!

- Te talán tudod?! - kérdeztem dühösen. - Mintha ugyan te lennél a nagy szerelem-szakértő! Mióta is nincs senkid? Három-négy éve? És előtte? Alig volt egy valamirevaló értelmes kapcsolatod, minden lány fejvesztve menekült tőled a csökönyösséged miatt. És épp te akarsz engem kioktatni?

- Srácok, nyugi! - szólt közbe Hanna szelíden, és Oli combjára tette a kezét. - Ne gyilkoljátok már egymást!

Durcásan összefontam a karomat a mellkasom előtt, és nem voltam hajlandó Olira nézni.

- Nem én kezdtem. - húztam fel az orromat.

- Nem is én! - ellenkezett Oli. - Ez a mocsok kezdte az egészet azzal, hogy szemet vetett rád!

- Állj! - emelkedett fel ültéből az én bájos nővérem, és kettőnk közé sétált. Úgy viselkedett, mint valami tanár néni a rossz gyerekekkel. - Olyan buták vagytok! Meg tudom érteni az álláspontotokat, mert valahol mindkettőtöknek igaza van, de túl makacsul ragaszkodtok a véleményetekhez. Több közös van bennetek, mint gondolnátok. - nevetett fel, mire gúnyosan felvontam a szemöldököm, és oldalról a bátyámra sandítottam. Oli úgy nézett Hannára, mint aki kételkedik az épelméjűségében.

- De tényleg! - folytatta Hanna. - Mindketten csak védeni akartok valakit, ami nem baj, de azért még nem kell ölre mennetek. Oli, igazán viselkedhetnél érettebben is. Komolyan, nem ismerek rád! Te, aki mindig a felnőtt voltál a családban, most úgy viselkedsz, mint egy kisiskolás. „Utálom, olyan gonosz!” - utánozta egy gyerek hangját Hanna, amin nevetnem kellett, de Oli gyilkos pillantása elhallgattatott. - Jézus, Oli, mi vagy te, egy nyolcéves? Nőj fel végre egy kicsit! Emma is nagylány már. Nézd csak rá, nem kell már rá vigyáznunk, meg tudja védeni, ami fontos neki. Mióta itt van kint, nélkülünk boldogult, és el kell ismerned, hogy egész jól csinálja. - mosolygott rám szeretetteljesen, és hála töltötte el a szívem. Igen, ez az én nővérem! - Szerelmes, és a vak is láthatja, hogy Rob is szereti. Láttad, hogyan vigyázott rá, amikor elájult. Számomra az mindennél árulkodóbb volt. Meg kéne erőltetned magad, és eltekinteni attól, hogy Rob híres színész, akiről mindig is egy csomó pletyka fog keringeni, és ezeknek a töredéke sem lesz igaz. Nem tudhatjuk, mi történt pontosan kettejük között, de azt hiszem, amin átmennek, az minden párkapcsolatban megesik. Szóval kérlek, hogy ne makacskodj, hanem inkább próbáld egy kicsit megismerni Robot. Te pedig! - fordult felém rám mutatva, én meg megszeppenten húzódtam a fotel mélyére. - Nem szép tőled, hogy arra sem méltatsz minket, hogy felemeld a telefonod! - dorgált meg. - Karácsony óta nem láttunk, és csak elvétve jelentkezel. Ne csodálkozz, ha mindenfélét beképzeltünk arról, hogy mi lehet veled! Mindenki aggódott érted. Aztán, amikor láttunk a lapokban Robbal, nagyon örültünk. - Oli erre krákogni kezdett a háttérben. - Na jó, anya és én örültünk. - javította ki magát Hanna. - Boldognak tűntél, és Rob olyan édesen nézett rád! Anya nem győzött mindenkinek büszkélkedni veled. - csóválta a fejét lemondó arccal.

- Képzelem. - motyogtam. Mostanra az egész ország tudhat rólam mindent.

- Aztán beszéltünk veled, és sírtál, és azt hiszem teljesen érthető, hogy mind kiakadtunk egy kicsit. Olit azóta nem tudjuk leállítani. Naponta találta ki, hogy ideutazik, kész kínszenvedés volt lebeszélni. Minden nap jöttek a különféle hírek és fotók rólatok, és fel sem tudtuk fogni, hogy mindez veled történik. Belecsöppentél egy olyan életmódba, amiről mi otthon csak álmodozhattunk.

- Álmodoztatok? Erről? - hüledeztem. - Elképzelni sem tudjátok, mennyire hamis a kép, amit láttok!

- Mindegy. - szakított félbe Hanna. - Azért még sokan szeretnének a helyedben lenni… Már csak Robert miatt is… - kacsintott rám, aztán újra elrendezte a vonásait. - A lényeg, hogy úgy tűnt, jól megvagytok, aztán erre egy nap megláttuk Rob képeit azzal a másik nővel, és nem volt megállás. Próbáltunk elérni, de nem lehetett, és anya nagyon megijedt, hogy mi lehet veled. Oli természetesen kikelt magából, és már kevés voltam hozzá, hogy visszafogjam. Annyit tehettem, hogy elkísértem, hátha vissza tudom fogni egy kicsit. Persze azért hozzá kell tennem, hogy én is nagyon aggódtam, és tudni akartam mi az igazság.

- Ó. - csak ennyit voltam képes kinyögni. Szóval ez az egész azért van, mert annyira féltenek. Nem tudtam felfogni, hogy képesek voltak csapot-papot maguk mögött hagyni, és átutazni a fél világot, hogy megnézzék, jól vagyok-e. A horribilis repülőjegy-árakról nem is beszélve.

- Szóval? - köszörülte meg a torkát Oli. Úgy tűnt, kicsit visszavett a nagy haragjából. - Elmondod, mi volt?

- Igen, az jó lenne. - helyeselt Hanna is, és visszaült a bátyánk mellé. Két várakozó szempár meredt rám.

- Oh… hát ez igazán… butaság… - kerestem a szavakat, mivel fejezhetném ki magam. - Igazából csak… volt egy félreértés közöttünk, ami elég ostobán reagáltunk le, és kicsit összevesztünk…

          Ezzel belekezdtem a történetbe. Mindent elmondtam nekik, töviről hegyire, a lánykérést sem felejtettem ki, amit Hanna elakadó lélegzettel hallgatott végig. Láttam, hogy úgy nézett rám, mint aki azon gondolkodik, ki is vagyok. Nem csodálkoztam rajta. Így utólag én is meg voltam döbbenve a viselkedésemen. De már túl voltunk rajta, és minden helyrejött. Leszámítva az újabb bonyodalmat, amit a testvéreim felbukkanása jelentett. Őszintén szólva féltem az előttem álló napoktól. Abban már biztos voltam, hogy a verekedés jó időre elnapolódott, de nem tudhattam, hogy Oli a továbbiakban nem fogja-e hozni a rosszabbik formáját. Nagyon reméltem, hogy lehiggad, és képes lesz emberi módon viselkedni, még ha meg nem is szereti Robot. A történetemet hallgatva nem sok mindent lehetett leolvasni az arcáról. Néha belehümmögött, vagy csodálkozva felvonta a szemöldökét, de nem szólt egy szót sem. Kíváncsi lettem volna, így, hogy ismer minden részletet a kapcsolatunkról, mi a véleménye Robról, de nem mertem megkérdezni. Ahogy ismerem, úgysem fogja sokáig titkolni.

Amikor odaértem a meséléssel, hogy ők megérkeztek, abbahagytam.

- Nos, ennyi. - mondtam. - Most már mindent tudtok.

- Úristen, Emma, ez hihetetlen! - nyöszörgött Hanna. - El sem hiszem, hogy ez mind megtörtént! Megkérte a kezed! Te meg nemet mondtál! Te megőrültél! - úgy látszik, a nővérem leragadt egy bizonyos részletnél…

- Hagyd már! - szólt rá Oli. - Még jó, hogy nemet mondott! Nem adja ő olyan könnyen magát! Nagyon helyes! Küzdjenek csak meg érte! - dőlt hátra elégedetten.

- De hát én nem…! - kezdtem volna bele. Komolyan kétségbeejtett, hogy nem értették a lényeget. - Én nem azért mondtam nemet, hogy jobban harcoljon! Én nem…

- Tudom. - vágott közbe szelíden Hanna. - Értelek, hidd el… Csak éppen fel nem foghatom. Minden nő odaadná a fél karját egy ilyen ajánlatért, te pedig… Hihetetlen! - sóhajtott fel.

- Nem, nem az. Inkább iszonyatos hülyeség. - hajtottam le a fejem.

- Dehogy az! Már hogy lenne az! Még alig ismeritek egymást! - kelt ki magából a bátyám. - Ráértek ti még ezzel! Majd egy év múlva… vagy kettő…

- Na jó, te inkább fogd be! - nevetett fel Hanna. Nekem már az is jólesett, hogy Oli nem azt mondta, hogy úgysem leszünk együtt addig. Ezek szerint talán képes felfogni, hogy Robbal közös jövőt tervezünk.

- Oké, azt hiszem, ideje ezt a beszélgetést felfüggesztenünk mára. - álltam fel a fotelből. - Álmos vagyok. A kérdésem az, hogy maradtok, vagy mentek? - néztem egyenesen Olira, tekintve, hogy neki okozott problémát Rob jelenléte. Egy percig farkasszemet néztünk, aztán Oli elnevette magát, és közelebb jött.

- Maradunk, ha nem bánod. - mondta egészen kedves hangon.

- Már miért bánnám? Én nagyon örülök nektek! Nem is szerezhettetek volna ennél nagyobb meglepetést! De ugye tudod, mit jelent, ha maradsz? - néztem a szemébe.

- Igen, persze… - sóhajtott fel. - Nem piszkálhatom a barátodat. Valahogy csak kibírom pár napig.

- Igen… ez az egyik…, de van még egy feltételem...

- Mi? - nézett rám gyanakodva. Hannára néztem, aki már teli szájjal vigyorgott mögötte. Ő már tudta, mire célozgatok.

- Nincs több baseball a szobában! - böktem meg játékosan Oli mellkasát. Hangosan felnevetett.

- Hát csak ennyi? Azt hittem, valami komolyabb! - kacagott.

- Neked ez nem komoly? - mérgelődtem. - A legutóbbi látogatásod alkalmával behorpasztottad a falat a labdával! - emlékeztettem. - Még mindig ott van a nyoma! És az ablakot sem volt olcsó újraüvegeztetni…

- Jól van, jól van! - nevetett Oli. - Megígérem! Nem gondoltam, hogy emlékszel rá, már vagy másfél éve volt.

- Soha nem felejtek. - mondtam jelentőségteljesen. - Nos, ha ebben megegyeztünk, akkor én megyek is lefeküdni. Ismeritek a járást. A szobákat megtaláljátok. Egyetek valamit, én már képtelen vagyok ébren maradni. Mintha csak otthon lennétek.

- Ne aggódj, megleszünk! - biztosított Hanna, aztán magához ölelt, és megpuszilt.

- Oké… Jó éjt! - köszöntem el, majd a szobába indultam. - Még valami! - fordultam vissza az ajtóból.

- Igen? - néztek rám mindketten.

- Holnap este bulizni készülünk… Rob találkozik egy barátjával, és én is megbeszéltem a csajokkal valamit… Velem jöhetnétek.

- Naná, hogy megyünk! - csillant fel Oli szeme, és Hanna is boldogan ugrándozott.

- Jajj, de jó, alig várom! Ki lesz ott?

- Oh, hát csak Gigi, Zoey, Matt meg én… Ja, meg Ashley… - feleltem.

- Ashley… Ashley…? Ashley Greene?! - jutott el Hanna tudatáig. - Ashley Greene-nel fogok bulizni!!! Ó jesszus… - hanyatlott a kanapéra, Oli meg zavartan nézte őt.

- Ilyenkor mi baja? - tudakolta. - Ki az az Ashley?

- Alice… Cullen… - nyögte ki Hanna aléltan, én meg nevetve hagytam ott őket. Az ajtóból még hallottam, ahogy Oli motyogta:

- Azt a mindenit… az jó csaj…

          A szobában sötétség fogadott, Rob már elaludt, ami csoda, tekintve, hogy nem voltunk éppen csöndben odakint. Halkan elkészültem a lefekvéshez, aztán bebújtam az ágyba. Amint megérezte a közelségem, magához húzott, és befészkeltem magam a karjaiba.

- Hogy ment? - kérdezte álmosan.

- Azt hiszem, jól. Nem fog kinyírni téged. - nevettem halkan.

- Az jó… - mormolta, majd egy csókot nyomott a nyakamra, és aludt is tovább.

           Néhány percig gondolkodtam még azon, mi minden történt este, és arra jutottam, hogy igazából nagyon örülök, hogy Hannáék felbukkantak. Hiányzott a családom. Jó volt tudni, hogy mellettem voltak. Oli pedig… Oli majd megbékél. Mindig megbékél.

Mély, nyugodt álomba szenderültem, és vártam, mit hoz nekünk a következő nap. Mert abban biztos voltam, hogy unatkozni nem fogunk.